A káros mutációk is hasznosak lehetnek
Magyar kutatók a káros mutációk evolúciós folyamatokra gyakorolt új hatását tárták föl.
Magyar kutatók a káros mutációk evolúciós folyamatokra gyakorolt új hatását tárták föl.
Szakértők jelenleg a fertőzések eredetét kutatják, illetve azt, hogy megváltozott-e valami a csak ritkán halálos vírus szerkezetében.
Eddig azt hitték a tudósok, a túl sok antibiotikum miatt fejlődött ki. Kiderült, már legalább 200 éve létezik.
Ez a megjelölés azt jelenti, hogy az influenzavírus és a koronavírus egyszerre van jelen valakinek a szervezetében.
Ez egy viszonylag új fajta, ami egyben meglehetősen szokatlan is.
Ezekből az országokból főszabály szerint nem magyar állampolgár személyforgalomban nem léphet be.
Az újonnan azonosított, B.1.1.529-es dél-afrikai variánsa miatt van erre szükség.
Félig ember, félig szörny elefántemberként riogatták vele a közönséget.
Akinél kimutatták, házi karanténban van, nem volt közeli kapcsolatban másokkal.
Miben más, mint az eddigi mutációk? Fertőzőbb, mint a brit variáns? Védenek ellene a vakcinák? Elmondunk mindent.