Szentkirályi Alexandra a magyar-ukrán határon dolgozó hivatásos erőknek mondott köszönetet - videó
Sokan érkeznek akár újszülöttekkel is, az ő ellátásuk a legfontosabb.
Sokan érkeznek akár újszülöttekkel is, az ő ellátásuk a legfontosabb.
Ukrajnából menekült egyetemisták költöztek az új Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai kollégiumába. Ők meséltek az Origónak.
Eddig több mint 200 ezer menekült érkezett Ukrajnából, főként nők és gyerekek.
Ismét jelentős számú menekültet fogadtak szombaton a fővárosi pályaudvarokon.
Összesen 10,5 millió forintot adományoz a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül.
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában szereplő Utah Jazz egy nonprofit szállásközvetítő szervezettel együtt próbál segíteni az embereken.
A kormány szálláshelyet és szükség esetén egészségügyi, kórházi ellátást is biztosít.
Ebből 1080 volt gyerek.
A kiskereskedelmi üzletekben mintegy tízezer a betöltetlen álláshelyek száma.
A magyar állam intézményei felkészültek arra, hogy minden menekültről gondoskodjanak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.