Kirúgták Bíró Attilát, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát
Irányításával volt Európa-bajnok és világbajnoki döntős is a csapat.
Irányításával volt Európa-bajnok és világbajnoki döntős is a csapat.
A vízilabda szövetség elnöke szerint az egész magyar vízilabdasport közös sikere a vb-arany.
Vári Attila, az MVLSZ korábbi elnöke október 14-én jelentette be lemondását.
A pozícióból lemondott Vári Attila mellett a liga is egyhangúan őt javasolta.
A 46 éves szakember pénteken jelentette be, hogy lemond elnöki tisztségéről.
A játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető pénteken jelentette be döntését.
A júniusban meghalt háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóról az olimpia kapcsán osztottak meg egy videót.
Alelnöknek Madaras Norbertet és Molnár Tamást választották.
A kétszeres olimpiai bajnok vezetésével az MVLSZ komoly sikereket ért el.
Egyik sorozatban sem hirdetnek bajnokot, a nemzetközi kupaindulókról később döntenek.