Magyar elnököt választott az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa
Dr. Tóth Ádám az első vezető, akit a kelet-közép-európai régióból választottak meg.
Dr. Tóth Ádám az első vezető, akit a kelet-közép-európai régióból választottak meg.
Adatkutató Alintézetet hozott létre a MOKK, ahol mesterséges intelligencia vizsgálja a közjegyzői adatbázisokat.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által működtetett nyilvántartást mindenképp érdemes megnézni.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint háromezer választ összesítő online felmérésének tanúsága szerint.
A közjegyző által készített szerződés, a közokirat garanciákat biztosít mindkét szerződő fél számára.
Tízből nyolc szerződés házilag készül Magyarországon, azaz, úgy kötik meg, hogy azt sosem látta szakember.
Több mint félmillió fizetési meghagyásos eljárás indul évente, az adósok kevesebb mint öt százaléka mond ellent.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértői szerint a nemfizetés és a károkozás a leggyakoribb probléma a bérlésnél.
Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal csökkentek az államilag támogatott lakáscélú hitelek díjai.
Visszatértek a megszokott rendbe a közjegyzői eljárások a veszélyhelyzet megszűnésével.