Telex-24-hvg-444 és társai: hazugság a "függetlenobjektív" baloldali sajtó mítosza az MSZP társelnöke szerint
Kunhalmi Ágnes szerint hiba volt amerikai tanácsadókat alkalmazni.
Kunhalmi Ágnes szerint hiba volt amerikai tanácsadókat alkalmazni.
Az április 3-i választás egyik legnagyobb meglepetése az volt, hogy a tradicionális munkáskörzetnek tartott Havanna-lakótelepen a fideszes Lévai István Zoltán legyőzte Kunhalmi Ágnest.
Csalás, befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a Nemzeti Nyomozóirodánál a parlamenti képviselő.
A bíróság szerint nem követett el becsületsértést Budai Gyula, amikor azt mondta: Kunhalmi Ágnes pénzt vett át Czeglédy Csabától, a jogerősen elítélt bűnözőtől az MSZP budapesti kampányára.
Az MSZP társelnöke reggel lett rosszul.
Ezúttal Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök próbálta megalázni a vidéken élő embereket.
Két hete Karácsony Gergely véletlenül elismerte: a kampányban eltitkolják, de a migránsok érdekeit fogják képviselni. Megmutatjuk, hogy próbáltak hazudni korábban - és mi az igazság.
Az óvodák és iskolák április 19-i nyitása óta kevesebb mint harmadára csökkent az új fertőzöttek száma. Megkérdeztük Gyurcsány Ferencéket, most mit mondanak? Elmondjuk.
A járványhelyzet kérdésessé teszi, hogy sor kerülhet-e a tárgyalásra, amely összesen húsz embert érint.
Az ellopott 6,3 milliárd forintot nem találták meg Czeglédy Csabánál, Budai Gyula szerint ez a pénz a DK és az MSZP pártkasszájában van.