Ferenc pápa személyes döntése volt, hogy ismét Magyarországra látogat
A történelmi jelentőségű vallási esemény minden nyilvános eseményét élőben közvetíti az M1, a Duna és a Kossuth Rádió.
A történelmi jelentőségű vallási esemény minden nyilvános eseményét élőben közvetíti az M1, a Duna és a Kossuth Rádió.
Húsz évvel ezelőtt, mindössze 55 éves korában halt meg a magyar poprock-történelem emblematikus alakja.
Minden nyilvános programot élőben közvetít az M1, a Duna és a Kossuth Rádió.
Az élő show-ba bejutott 40-es mezőnyből még 10 dal várat magára.
Újabb öt produkció ment az elődöntőbe.
Az első nagy sikeréről, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című zenés darabról is mesélt.
A bíróság 285 750 forint perköltség, valamint 36 000 forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte a képviselőt.
Ők biztosan ott lesznek az elődöntőben.
Az Év Műsorvezetője díjat Rátonyi Krisztina kapta.