A kínai vöröskereszt már több száz millió jüan adományt kapott a járvány elleni védekezésre
15 milliárd forintnak megfelelő összeget kapott a koronavírus elleni küzdelemre.
15 milliárd forintnak megfelelő összeget kapott a koronavírus elleni küzdelemre.
A gyújtogatás komoly veszélybe sodorta a környék lakóit.
Menczer Tamás: Továbbra sincs magyar koronavírusos beteg.
A helyi Közegészségügyi Hivatal szerint Szlovákiában egyelőre nem regisztráltak koronavírussal fertőzött személyt.
A prágai repülőtéren ellenőrizni kezdték, hogy az oda érkezők nem mutatnak-e koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket.
A vírus már a lappangási időben is fertőz. Még nagyon keveset tudnak róla. Magyarországon nincs fertőzött beteg.
Az interaktív térképen azt is látható, hogy eddig hányan haltak meg, és mennyien élték túl a súlyos fertőző kórt.
A vadakat tenyésztő farmokat elszigetelik, és a vadhús szállítását betiltják.
Oroszországban nyolc embert vittek kórházba magas lázzal, és Kanadában is jelentettek egy fertőzésgyanús esetet.
Jelentési kötelezettséget ír elő az egészségügyi szolgáltatóknak, valamint a helyi hatóságoknak.