Baloldali vircsaft: a túlélés a legfontosabb
2017-ben is elmaradt a nagy magyar baloldali áttörés. A háttérben a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc irányít.
2017-ben is elmaradt a nagy magyar baloldali áttörés. A háttérben a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc irányít.
Kiszelly Zoltán politológus szerint a számok azt mutatják, hogy a kormánypártok utcahosszal vezetnek.
Ezek a pártok a túlélésért küzdenek 2018-ban, egyelőre nem állnak túl jól.
Korábban azt mondta, hogy aki nem szavazza meg az alaptörvény-módosítást, az hazaáruló, majd maga szabott feltételeket.
A Jobbik elnöke arról írt, hogy direkt vette el a párt lelkét. A vallomás azonban nem tűnik őszintének.
Egyelőre nem látszik az az erő, amely a parlamenten kívülről megváltoztatná a pártszerkezetet.
Meglepődött a vasárnapi boltzár eltörlésén Kiszelly Zoltán.
Tíz évvel ezelőtt nyert utoljára országos választást az MSZP, a párt azóta mély válságban van.
A kormány eddig a megosztásra játszott. A sztrájk fordulópont lehet.
Egy új szavazót sem tudott szerezni idén az MSZP és a DK, csak egymástól csábítgatták át a híveket.