Kásler Miklós: Idén is folytatódnak a kórházfejlesztések
Laborautomata rendszert helyeztek üzembe a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai Intézetben.
Laborautomata rendszert helyeztek üzembe a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai Intézetben.
Minden idők legnagyobb orvosi béremelését hajtották végre, és befejeződött az egészségügyi szakdolgozók négylépcsős béremelése is - mondta Kásler Miklós.
A kormány 2010 óta kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését.
A miniszter köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, hogy a karácsonyi ünnepek alatt is kitartóan, a legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat.
Az emberi erőforrások minisztere megerősítette, hogy a gyerekeket minden veszély nélkül lehet oltani.
2010-hez képest 170 százalékosra nő a bérük.
A miniszerelnök azt írta: sok színész vágyik olyan szerepre, ami miatt már életében lengeda lesz.
Csak az oltás segít, jelentette ki Kásler Miklós.
A miniszter beszélt arról is, hogy a fertőzéseket tekintve december második hetében várható a negyedik hullám tetőzése.
December 20. után az 5-12 év közötti gyermekek számára is elérhető lesz a Pfizer vakcina.