A legtöbb üzlet betartja az élelmiszerárakra vonatkozó rendelkezéseket
Február első felében több mint félezer üzletben vizsgálta az élelmiszerárstop betartását a fogyasztóvédelem.
Február első felében több mint félezer üzletben vizsgálta az élelmiszerárstop betartását a fogyasztóvédelem.
A győri egyetem az innováció terén jelentős pozíciót foglalt el.
A vissza nem térítendő támogatás minimum 20 millió, maximum 3 milliárd forint, a támogatás mértéke a fejlesztés 35-50 százaléka lehet.
Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj felhívása. Nemzeti fordulójára idén május végéig lehet benyújtani a jelentkezéseket.
A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv több intézkedéssel is ösztönzi az elektromos mobilitás elterjesztését.
Mindössze 17 üzletben találtak kifogásolni valót a szakemberek, mondta el az államtitkár.
Idén januártól közel ötödével, 200 ezer forintra nőtt a minimálbér, és már 260 ezer forint a szakmunkás bérminimum.
Az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai vállalkozások 70 százalékos támogatást igényelhetnek dolgozóik vállalati képzéséhez.
A mulasztókra kötelezően legalább 50 ezer forintos bírságot szabnak ki.
Az OTP megkapta a berendezés hardverének első, önállóan működő egységét.