Látványos légi bemutató Isztambul felett a Török Köztársaság Napja alkalmából
Kilencvenkilenc évvel ezelőtt, október 29-én kiáltották ki a Török Köztársaságot.
Kilencvenkilenc évvel ezelőtt, október 29-én kiáltották ki a Török Köztársaságot.
A 2017-es támadásban harminckilenc ember halt meg, és több mint hetvenen pedig megsebesültek.
A Vitéz Szelim szultán híd Európát és Ázsiát köti össze.
Az elődöntőben a Sopron Basket a spanyol Salamanca csapatával került össze.
Az olaszok elleni bronzmérkőzés fordulatosan alakult, a kilencből öt párharcot nyertek meg a magyarok.
Hétfőn bezárták a török főváros repterét is, rengetegen hagyták a kocsijukat az utakon.
Több miniszter is utazik a tanács ülésére.
Török régészek hét ősi csontvázat találtak az egyik legrégebbi bizánci kori építmény, az ókori Boukoleon-palota restaurálásakor.
A két ország közti együttműködés egyértelmű sikertörténetté vált - mondta Szijjartó Péter Varsóban.
A tengeri útvonal hossza 45 kilométer, mélysége 20,75 méter, míg a mederfenék szélessége 275 méter lesz. Az építkezés előreláthatólag hat évet vesz igénybe, várható összköltsége pedig nagyjából 15 milliárd dollár.