Elképesztő fölénnyel nyert a Fidesz az időközi választásokon
Budapesten két körzetben is elsöprő sikert arattak a kormánypártok. Mutatjuk az eredményeket.
Budapesten két körzetben is elsöprő sikert arattak a kormánypártok. Mutatjuk az eredményeket.
Ha a parlamentbe bejutott Kanász-Nagy Máté gyorsan lemondana önkormányzati helyéről, akkor egyszerre szavazhatnának két körzetben, és sokkal kevesebbe kerülne.
A DK-s Borka-Szász Tamás lemondott, Niedermüller Péter polgármester hallgat.
Sokan nem hiszik el Jakab Péter pártelnök nevetséges sikerjelentését.
Kizárólag a Fidesz miatt utazott vidékre, csakhogy alaposan felsült: amellett, hogy a szüreti idénymunkásokat összetévesztette a láncszavazókkal, természetesen csalásról sem tudott beszámolni, mivel nem volt.
Márki-Zay Pétertől kezdve Kálmán Olga állandó vendégéig példátlan tombolásba kezdtek a kudarc után.
Összesítettük az elmúlt hónapok időközi választásainak eredményeit. Mutatjuk a részleteket!
Bíró László 50 milliós állami támogatást vett fel a fizetésekre, de megtartotta magának. A vasárnapi választáson Szerencsen és Tiszaújvárosban a munkahelyek megvédése a tét.
Bíró László lelövéssel fenyegette a bérüket kérő alkalmazottakat. Vele szemben a fideszes Koncz Zsófia a kormány politikáját követve a munkahelyteremtésre és a munkahelyek védelmére koncentrál.
Korábban agyonlövéssel fenyegette egy varroda dolgozóit, ha panaszkodnak visszatartott fizetésük miatt.