Úgy néz ki, hogy szakított az Apple-lel a Hyundai és a Kia
Állítólag már nem folytatnak megbeszéléseket az Apple-lel, pedig nemrég már a gyártás 2024-es indulásáról cikkeztek sok helyen.
Állítólag már nem folytatnak megbeszéléseket az Apple-lel, pedig nemrég már a gyártás 2024-es indulásáról cikkeztek sok helyen.
A Hyundai és a Kia közölte, ők nem tárgyalnak arról, hogy közösen fejlesszenek, majd gyártsanak a vállalattal önvezető járműveket.
A világ jelenleg legértékesebb vállalata ezzel a lépéssel beléphet a 10 ezer milliárd dolláros autópiacra.
Állítólag mégis a Kia gyártaná az elektromos Apple autót - az Apple 3,6 milliárd dolláros befektetésre készülhet.
Feltehetően azt remélik, hogy van annyira bájos a kis robot, hogy segít még pár autót eladni.
A formatervezők nem fogták vissza magukat, mindent beleadtak.
Kétszer is változtatott az első álláspontján a Hyundai - a szakértők szerint nagyon messze még az Apple autó.
Önvezető elektromos autókat fejlesztene együtt a két vállalat.
Az új Hyundai Tucson lámpái beleolvadnak a hűtőrácsba, és háromféle hibridet kínálnak belőle, de az extrák jelentősen megdrágítják.
Olyan lámpákat kapott az új Hyundai Tucson, amelyek teljesen beleolvadnak a hűtőrácsba.