Botka árulókról beszélt az MSZP-ben – megmutatjuk, kikre gondolhatott
Botka László szerint az MSZP-ben vannak, akik nem a párt érdekeit szolgálják. Utánajártunk, lehet igaza van.
Botka László szerint az MSZP-ben vannak, akik nem a párt érdekeit szolgálják. Utánajártunk, lehet igaza van.
Pálfordulások előtt mást mondtak baloldali vezetők az olimpiáról, mint most - Botka vagy Demszky akkor és most.
Arra hivatkozik, hogy az érintett időszak kormányai nem felelősek az ügyben.
Kunhalmi Ágnes és Horváth Csaba 2015-ben még nagyon szerette volna, ha Magyarország rendezi a sporteseményt.
A szocialisták a kormányt a főpolgármestert bírálták, amiért csak félpénz jut a rekonstrukcióra.
Fergeteges erőszak, remek színészek, megkapó romantika. Szuper lett a Kút.
Horváth Csaba szerint nem lett volna szabad odaadni a Városligetet az államnak.
A főpolgármester arról is beszélt, hogy lesz hivatalos átadója a Széll Kálmán térnek.
Kikerültek a fővárosi képviselők vagyonnyilatkozatai is. A főpolgármester miniszteri fizetésből takarékoskodott.
Rendkívüli közgyűlési ülést akarnak a fővárosi szocialisták a BKV miatti válság megoldására.