Fontos a határok lezárásának összehangolása az uniós tagországok között
Ugyanakkor szabályozni kell a nem feltétlenül szükséges utazások korlátozását is - mondta az Európai Bizottság szóvivője.
Ugyanakkor szabályozni kell a nem feltétlenül szükséges utazások korlátozását is - mondta az Európai Bizottság szóvivője.
A rendelet 2020. október 31-én lép hatályba.
Nem engedhető meg, hogy a migránsok behurcolják és szétterjesszék a koronavírust, mondta Németh Szilárd államtitkár.
Fontos a gazdaság zavartalan működése.
Ez lenne az utolsó intézkedés a koronavírus elleni harcban.
Szeptember végéig tart a korlátozás.
Öt évvel ezelőtt nyáron robbant ki a migrációs válság Európában, amely augusztus végén ért a csúcspontra. Magyarország Brüsszel agresszív támadásai ellenére is határozott intézkedéseket tett, a határkerítéssel az Orbán-kormány megvédte az országot.
Idén 18 ezer migráns próbálkozott, a járvány enyhülésével újra nő a migrációs nyomás.
Hamis iratokkal próbált egy migránst bejuttatni az ország területére.
A Katymár mellett talált járat több mint 20 méter hosszú.