Megrendelésre nyomtatott bizonyítványokat egy budapesti férfi és a társa
Összesen 113 ember ellen emelt vádat az ügyészség.
Összesen 113 ember ellen emelt vádat az ügyészség.
Honosított magyarok adatival állított ki hamis útleveleket egy ukrán férfi. Lengyelországban fogták el, nemzetközi körözés alapján.
A hálózat mintegy kétezer hamis vezetői engedélyt adott ki, egyik tagja az illetékes kormányhivatalnál dolgozott.
100-200 ezer forintot is elkérnek a hamis igazolványért. Akit hamisításon érnek, akár öt évre is börtönbe kerülhet.
A lefoglalt termékek értéke eléri a 33 millió forintot.
Volt olyan, amelyikben ránctalanító folyadék volt.
Az Európai Unióba 2016-ban 121 milliárd eurónyi hamis termék érkezett.
Sóoldatot árusítottak vakcinaként szeptember óta.
A gyanúsítottak állítólag sóoldatot árultak vakcinaként szeptember óta.
Az ítélet nem jogerős.