Megjelent az alkalmazottakat feketén foglalkoztatók listája
Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók adatait is közzéteszi.
Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók adatait is közzéteszi.
További másfélezer kiadó hely akad önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban vagy a turizmus-vendéglátásban.
A március-májusban mért foglalkoztatási ráta minden eddigi tavaszi adatnál magasabb.
Megkezdődött a jogszerű foglalkoztatás szigorú nyári ellenőrzése.
A tervek szerint az új rendszer a fizetendő adót, járulékot is meg tudja majd állapítani.
Közel 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliségi ráta ismét a járvány előtti időket idézi.
2010 óta egymillió új munkahely létesült Magyarországon - mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter.
Az álláshirdetések száma 66 százalékkal nőtt a Profession.hu első negyedéves jelentése szerint.
A NAV közzétette a frissített listát.
Mutatjuk a számokat!