Mutatjuk, hol élesíti a Lidl új bérbombáját
Merész állítást fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban.
Merész állítást fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban.
Az előterjesztést megszavazó képviselők közül többen ma is a parlamentben ülnek, így Gyurcsány Ferenc, Gy. Németh Erzsébet és Vadai Ágnes.
A kamara a hálapénz büntetőjogi betiltását és jelentős orvosi béremelést javasol.
Azon az 500 ezer forinton túl, amit még a nyáron adtak az egészségügyi dolgozóknak.
Csak a részvényesek negyede támogatta az ötleteiket.
Van, aki csaknem kétszer annyi fizetést fog kapni, mint eddig.
A magyar oktatás rendszerében hasonló mértékű béremelésre még nem volt példa.
A volt főpolgármester szerint nehezen indokolható a fővárosi cégeknél a fizetésemelés és a hivatali létszámnövelés.
Akár havi négymilliós fizetést is kaphatnak egyes cégvezetők, és a főpolgármesteri hivatal létszámát is növelik.
Jövőre a bírók 32, míg az ügyészek 21 százalékkal keresnek majd többet. Az ellenzék megint megpróbálta megakadályozni.