Donald Tusk, a pártcsalád elnöke leállította a néppárti bölcsek munkáját
Konstruktív tárgyalásokat folytattak a Fidesszel, de ezt hiába jelezték Tusknak.
Konstruktív tárgyalásokat folytattak a Fidesszel, de ezt hiába jelezték Tusknak.
Az erős határvédelem, a harmadik országokkal folytatott együttműködés és a származási országok megsegítése területén.
Ez igaz sok tagpártjára is - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Nem ezt várták egy elméletben konzervatív politikustól.
Donald Tusk vajon mivel segített eddig a világjárvány elleni küzdelemben? - teszi fel a kérdést a külügyminiszter.
Szerinte sok esetben eltérőek a Néppárt, Brüsszel és Magyarország elképzelései, de nem összeegyeztethetetlenek.
A kormányfő szerint most a járvány elleni védekezés a legfontosabb.
A szlovén kormányfőnek védőfelszerelésekre és lélegeztetőgépekre lenne szüksége Brüsszeltől, de azokat nem kapja meg.
Az EPP elnöke saját pártjának krédóját is megsértette.
A miniszterelnök sürgette az Európai Néppártot, hogy válságidőben valóban a vírus jelentette veszélyre összpontosítson.