Nem szemészeti betegségek, melyek látászavart okozhatnak- 1. rész
Interjúnk első részében a keringés jellegű betegségeket tárgyaljuk, második részében a látóideget, illetve a látópályát érintő betegségek ismertetésére kerül sor.
Interjúnk első részében a keringés jellegű betegségeket tárgyaljuk, második részében a látóideget, illetve a látópályát érintő betegségek ismertetésére kerül sor.
A 7 napos Holter EKG viselése mellett éppúgy lehet végezni a mindennapi tevékenységet, mint normál esetben.
A sörhas a metabolikus szindróma egyik eleme lehet.
Fontos figyelnie a jelentkező tünetekre, mert a tágult, pangó vénák akár súlyos szövődményeket is okozhatnak: mélyvénás trombózist, valamint tüdőembóliát.
A nagy kihívást az jelentheti, hogy a szívizomgyulladás jellemzően nem jár specifikus tünetekkel, vagy akár semmiféle panaszt nem okoz.
Nemcsak szívbetegségek okozhatnak szívritmuszavart.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a korai felismerés jelentőségét, különösen meglévő rizikófaktorok esetén.
A csendes szívroham megnöveli a stroke és a szívelégtelenség kockázatát.
Senkinek sem ajánlott, hogy saját felelősségre kezdjen a „szomszédnál már bevált" pulzust szabályozó szert szedni, azt csakis orvosi kivizsgálás és elrendelés alapján szabad alkalmazni.
A magas vérnyomást tünet nélkül is kezelni kell a komoly szövődmények elkerülése végett.