Két éven belül minden Opel modellből lesz elektromos is
A cég vezérigazgatója szerint a belső égésű motoroknak belátható időn belül befellegzett Európában.
A cég vezérigazgatója szerint a belső égésű motoroknak belátható időn belül befellegzett Európában.
Olyan szempontokról ír a biztosítók szövetsége, melyekre sokan talán nem is gondolnának.
A tavalyi pályázaton másfél nap alatt el is fogyott a rendelkezésre álló keretösszeg.
A szokatlanul csendes jármű ugyanazt a körutat kell hogy megtegye, mint hagyományos dízeles társai.
A program végrehajtásához összesen több mint 1,5 milliárd forint támogatást biztosít az állam.
Kültéri, beltéri, és csuklópántos megoldások is léteznek, mutatjuk.
Rekordmagasságba emelkedett a világ elektromos hulladékának mennyisége az elmúlt évben.
Összesen 9 utast tud szállítani.
Egy friss tanulmány szerint sokkal környezetkímélőbb az óceánból kiemelni az akkumulátorokhoz szükséges fémeket.
Véget érhet egy korszak a vasútvonalakon.