Újabb botrány a brit kompvállalatnál: fennakadt a biztonsági ellenőrzésen az egyik hajójuk
A lehető legrosszabbkor jött a fejlemény a P&O Ferries-nek, amely nemrég tömegesen mondott fel dolgozóinak.
A lehető legrosszabbkor jött a fejlemény a P&O Ferries-nek, amely nemrég tömegesen mondott fel dolgozóinak.
A kártérítést elfogadó alkalmazottakkal titoktartási szerződést íratnak alá.
A kirúgott alkalmazottak azt mondják, több mint 30 tanácsadója van Karácsonyéknak, milliós fizetéssel, közülük Kálmán Olgát vagy a modell Mihalik Enikő férjét például nem is látták a Városházán.
Folyamatos a rettegés a budapesti közműholdingban.
Egy füst alatt kilencszáz főt küldött el azonnali hatállyal a Better ügyvezetője.
A cégvezető szerint az érintett dolgozók meglopták a kollégáikat. Elmondjuk, mivel indokolta ezt az elképesztő álláspontot.
Egy kutatás szerint a távozó munkavállalók közel fele titokban letölt, elment munkával kapcsolatos dokumentumokat.
A ma 88 éves férfi szerint azért váltak meg tőle, mert nem illik az új turisztikai irányvonalba.
A vállalat két esetben is megsérthette a törvényeket.
Tömeges szabálytalanságok és csalások voltak, írta a Twitteren az amerikai elnök.