Kiengedik a kórházból a Vuhanból kimenekült magyar egyetemistát
Még a város lezárása előtt el tudott jönni.
Még a város lezárása előtt el tudott jönni.
És még 2020-as Campus Fesztivál jegyet is nyerni lehet.
Már több mint 400 ezer diák élt a hallgatói kölcsönnel.
A támadó elmenekült. Három egyetemista életveszélyes állapotban van.
A roma szakkollégiumi hálózatban pedig a lemorzsolódás nem jellemző, a hallgatók szinte mindegyike diplomát szerez.
Alek Sigley-t letartóztatták, de azt még mindig nem tudni, hogy miért.
Nincs egy hónap hátra a felsőoktatási ponthatárok kihirdetéséig.
Minden hatodik diák tanulni sem tudna, ha mellette nem dolgozna.
A könnyebb beilleszkedés végett komornyikot és házvezetőt is alkalmaz.
Nicaraguai kormányerők rajtuk kívül 20 másik embert is megsebesítettek.