2 millió szülő kapja vissza február 15-ig a személyi jövedelemadóját
Több mint 600 milliárd forintos támogatást jelent az adóvisszatérítés. A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal ellenzi az adó visszaadását.
Több mint 600 milliárd forintos támogatást jelent az adóvisszatérítés. A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal ellenzi az adó visszaadását.
Bohár Dániel olyan keresztkérdéseket tett fel Gyurcsány Ferenc emberének, ami miatt inkább megfutamodott.
Többek között a gyed és a nagyszülői gyed maximális összege 280 ezer forintra nő.
36 ezer család már meg is kapta a támogatást. A családoknak eddig kifizetett támogatások összege meghaladja a 65 milliárd forintot - mondta Novák Katalin.
Menczer Tamás Zsámbékon, a Csillagvilág református óvoda alapkőletételi ünnepségén beszélt erről.
Az erős családok erős és versenyképes Magyarországot tudnak létrehozni - mondta az igazságügyi miniszter.
Gladden J. Pappin amerikai politológus az amerikai konzervatívok figyelmébe ajánlotta Magyarországot.
Hollik István szerint Gyurcsányék nem kímélnék a családokat, ha hatalomra kerülnének.
A kormány ezt azért teszi, hogy azokat egyetlen kormány se vehesse el az emberektől.
Csehországban október 8-án és 9-én tartanak képviselőházi választást. Andrej Babis a magyar modellel kampányol.