Újraindult a CERN nagy hadronütköztetője
A 2018-ban kezdődött karbantartás célja a berendezés továbbfejlesztése volt.
A 2018-ban kezdődött karbantartás célja a berendezés továbbfejlesztése volt.
Az ASACUSA kísérlet az egzotikus anyag-antianyag atomok meglepő viselkedését figyelte meg szuperfolyékony héliumban.
Új részecskék és erők keresésnek egyik legjobb módja az úgynevezett szép kvarkok tanulmányozása.
Egy lépéssel közelebb kerültünk az ősrobbanás rejtélyének megfejtéséhez, amely atomokat, csillagokat, galaxisokat és a ma ismert életet hozta létre.
Hosszas kísérletezés után sikerült négy magyar és egy svéd tudósnak az, ami másnak nem.
Jelen eredmény több szálon is kapcsolódik a Wigner Fizikai Kutatóközponthoz.
Elképesztően izgalmas lenne a nagy tudományos áttörés, amit Albert Einstein sem tudott megoldani.
A munkában komoly szerepet vállalt a Wigner Fizikai Kutatóközpont csapata.
Magyarországról csaknem százan vesznek részt a CERN-ben folyó tevékenységben.
Az együttműködés megvalósításában magyarok is részt vettek.