A Disney-örökös szerint vérlázító a cég vezérigazgatójának fizetése
A Disney társalapítójának unokája azt mondta, hogy őrültség ekkora összeget adni egyetlen embernek.
A Disney társalapítójának unokája azt mondta, hogy őrültség ekkora összeget adni egyetlen embernek.
Legutóbb a Manresa játékosaként veszített el sorozatban öt meccset.
Csak ne egy ötcsillagos hotelben szálljon meg - üzente neki az ellenzéki vezér.
Nem foglalkozott az őket érintő problémával, szerintük éreztette érdektelenségét és értetlenségét.
Charles Michel mellett az EP elnöke is aggódik a törökországi politikai fejlemények miatt.
John Kerry is bírálta a republikánusok várható elnökjelöltjét.
Robert Pennernek két napja van elhagyni az országot.
Mehmet Kaplan szerint Izrael úgy bánik a palesztinokkal, mint a nácik a zsidókkal.
Azt mondta, nem a döntéshozók rokonaival kellene versenyezniük az amerikai vállalatoknak.
Most az INA-ügy miatt rohant ki Zoran Milanovic