Idős apácát vert meg egy illegális bevándorló Grazban
A 19 éves afgán migráns többször teljes erőből megütötte a 76 éves asszonyt, kiesett a füléből a hallókészüléke.
A 19 éves afgán migráns többször teljes erőből megütötte a 76 éves asszonyt, kiesett a füléből a hallókészüléke.
Nyolcszázötven éve, 1170. augusztus 8-án született Szent Domonkos.
Afrikában voltak missziós munkán.
Ferenc pápa új egyházi törvénye világszerte mintegy 415 ezer papot és 660 ezer apácát érint.
Ezentúl már nem lesznek biztonságban az egykori titkok.
Jóbarátok voltak, ebben is összetartottak.
A második világháború idején több száz zsidó életét mentette meg.
Nyolc év után otthagyta az apácákat, mert beleszeretett az egyik tanárába.
Egy apáca jelentette fel, a püspök két éven át rendszeresen megerőszakolta.
Az általános igazgató fel is ajánlott neki egy helyet a csapatban.