Titokban kínai állampolgárok lettek a Liu testvérek
Ezen már nem fog múlni, hogy kínai színekben vegyenek részt a következő téli olimpián.
Ezen már nem fog múlni, hogy kínai színekben vegyenek részt a következő téli olimpián.
Hamarosan a szakértők becslése szerint kétmillió migráns válhat német állampolgárrá.
Büszkén mutogatja a dokumentumot.
A külügyminiszter állampolgársági dokumentumokat adott át a néhai futballista unokájának és dédunokájának.
A sportlövő nem veszi figyelembe az eltiltást, rendszeresen versenyez.
Ráadásul egészen nevetséges indokkal utasította el a kérelmét az ausztrál kormány.
Alapszereplő volt, 2010-ben hagyta ott a napi sorozatot.
Emellett 15 ezer főről 125 ezer főre emeli az évente befogadható migránsok számát.
A 90 éves írót a csehszlovák kommunista rendszer fosztotta meg állampolgárságától, később francia állampolgár lett.
Jihadi Jack vissza akart térni az Egyesült Királyságba.