Tánczene asztmához - a Late Of The Pier koncertje Leedsben

Vágólapra másolva!
Leeds legjobb klubjában egy kellően őrült és excentrikus zenekar lépett fel, a még tinédzser tagokból álló Late Of The Pier, mely majom módjára ugrált progresszív rocktól elektropopig műfajról műfajra, és egész szórakoztató koncertet adott. Angliai tartózkodásunk alatt igyekeztünk minél többféle, nálunk még nem látott előadó fellépését megtekinteni, a negyvenes retrodalnoktól kezdve a helyi kedvenc rapperen át a felkapott gitárzenekarig.
Vágólapra másolva!

Ezen a februári péntek estén Leedsben két komolyabb alternatíva kínálkozott, ha az ember koncertre szeretett volna menni: az egyik a most megjelent új lemezével a legnagyobb sztárok közé került Hot Chip fellépése volt a leedsi egyetemen, a másik pedig a város legnépszerűbb és legjobb klubjának tartott Cockpitben játszó fiatal zenekar, a Late Of The Pier koncertje. Előbbire azonban már napokkal korábban elkelt az összes jegy, így maradt a Late Of The Pier, melynek a fellépését a Cockpit szervezői viszont feldobták még azzal is, hogy a koncert utánra meghirdették a Hot Chip tagjainak dj-szettjét, ami így lehetővé tette, hogy két legyet is üssünk egy csapásra.

A Cockpit nemcsak Leeds, hanem egész Nagy-Britannia egyik legjobb hírű koncertklubja (2001-ben a Radio 1 az év brit klubjának is választotta), ahol pont ideális méretű teremben léphetnek föl azok az előadók, akik még stadionokat nem tudnának megtölteni. Játszott már itt azért korábban a Coldplay, a Hives vagy a Snow Patrol is, és most is hétről-hétre lépnek itt fel jobbnál jobb zenekarok.

Maga a Cockpit Leeds belvárosában található, közel a pályaudvarhoz, és gyakorlatilag nem más, mint a vasúti töltés oldalába vájt bunker, három külön teremmel, melyek közül magába a koncertterembe talán több százan is be tudnak zsúfolódni, a másik két helyiség nem sokkal haladja meg egy nagypolgári nappali méretét. Italpult mind a háromban van természetesen, és határozott, de azért alapjában véve udvarias biztonságiak terelgetik közöttük a közönséget.

A Late Of The Pier előtt a londoni Video Nasties játszik nem túl izgalmas pop punkot, és bár mindezt rendkívül lelkesen nyomják, róluk nehéz elhinni, hogy valaha is kitörjenek a kis klubokból, még úgy is, hogy az énekesük szemmel látható lámpaláza egész szimpatikussá teszi a produkciót. A Nottingham melletti Castle Doningtonból érkező Late Of The Pier viszont ha stadionokat vélhetően nem is fog megtölteni, de könnyen nagyon sokra viheti. A nagyon fiatal négytagú zenekar már évek óta alakítgatja zömmel tinédzserekből álló rajongótáborát, tavaly nyáron már több rangos fesztiválon is felléptek, és lemezszerződésük is van a Parlophone-nal.

A színpadon három, ezüstpapírba rejtett billentyűállvány, meg egy dob, de a három billentyűsből az egyik "főállásban" basszusgitározik, a másik az énekes-gitáros, Samuel Dust, a harmadik viszont csak a szintetizátorával foglalkozik, és aranyszínű ingében, no meg rendkívül figyelemreméltó mozgáskultúrájával egyértelműen a korai Roxy Musicban csillogó Brian Enót juttatja az ember eszébe. Hozzá képest Dust a rózsaszínű pólójában ránézésre csak egy neurotikus kisfiúnak tűnik, de hamar kiderül, hogy a Late Of The Pier excentrikus és nehezen besorolható zenéje mögött ő az igazi hajtómotor, mondhatni ő a tipikus őrült géniusz, és ez akkor is így van, ha néha irritálóan nyafogós az énekhangja, de ezt majd biztosan kinövi.

Ezek a jelzők egyáltalán nem túlzók, a Late Of The Pier ugyanis nemcsak teljesen őrült, hanem izgalmas és jó zenekar is: a nyolcvanas évek új hullámából és szintipopjából, a hetvenes évek art rockjából és a new rave-nek nevezett brit diszkópunk zenekarok táncos agymenéseiből összegyúrt zenéjük saját megfogalmazásuk szerint "zene asztmához", de ennél lényegesen kellemesebb tevékenységekhez is illik. Főleg, hogy a Space And The Woods helyenként Gary Numant idézi, míg a White Snakes egyenesen a korai Sparks-ot, aminél nagyobb bók kevés van.

Forrás: [origo]

A legjobban talán a kislemezen is megjelent Bathroom Gurgle testesíti meg a Late Of The Pier sokszínűségét: a teátrális progrock betétektől a Human League-et idéző jéghideg szintipopon át a dancepunkos rohanásokig minden van ebben a dalban, melynek a refrénjébe rejtett felszólítást ("So put your hands on your waistline/And move your body to the bassline") meg is fogadja a közönség nagyobbik része, és elég jó hangulatú koncert lesz belőle. Sőt, az új kislemezdal, a Bears Are Coming közben egy srác fel is mászik a színpadra, mire Dust nem jön zavarba és a fellógatott falécek helyett az ő hátán veri a taktust tovább, amíg a fiút be nem gyűjtik a biztonságiak. A Late Of The Pier lehet, hogy négy őrült tizenévesből áll, de ha lesz merszük továbbra sem megkomolyodni, akkor még sokszor találkozhatunk a nevükkel a jövőben, és nemcsak a szigetországban.

A koncert után zsilipszerűen terelnek át bennünket egy harmadik helyiségbe, mialatt a koncerttermet átalakítják úgy, hogy egy órával később már a teljes helyiséget birtokába veheti a közönség: a zömmel indie, elektropop vagy trendi klubslágereket játszó Hot Chip tagok szerencsére nem túlfontoskodott dj szettjére sokan jönnek át máshonnét is, és utána hajnalig felszabadult és barátságos légkörű bulira kerül sor, melyet még a háromfontos sörár sem tud elrontani.

(Late Of The Pier, Video Nasties, Leeds, Cockpit, 2008. február 15.)