Bevándorlók és popzene Nagy-Britanniában

Évtizedek óta élnek feketék és ázsiaiak Nagy-Britanniában, de komolyabb hatást csak az utóbbi tíz-tizenöt évben tudtak gyakorolni a helyi zenei színtérre. Ezeket szedtük most össze, aktualizálva egy korábbi cikkünket is.

Craig David

A cikkben szereplő előadók közül egyértelműen Craig David a nagyágyú, aki már külföldön is a listák élcsoportjában tanyázik lemezeivel. Karrierjét viszont sokakhoz hasonlóan ő is a UK garage-nek köszönheti, pontosabban a műfaj sztárjának, az Artful Dodgernek. Öt évvel ezelőtt, 19 évesen debütált a Born To Do It című lemezével, melyet a duó egyik felével, Mark Hill-lel együttműködve készített. Az uralkodó stílus azonban a garage helyett az R&B volt, és Craig David páratlan énekhangja remekül passzolt a szerelmes balladákhoz. Két évvel később a Slicker Than Your Average-en már Stinggel énekel duettet, és egyértelműen a brit pop legnagyobb sztárjai közé került.

Harmadik lemeze, a The Story Goes 2004 nyarán jelent meg, és bár nem szólt akkorát, mint az előző kettő, mégis bebizonyította, hogy még mindig nincs senki, aki annyira értene ahhoz, hogy bársonyos hangon énekeljen érzelmes R&B-dalokat a főként hölgyeket tartalmazó hallgatóság fülébe. Legutóbb tavaly év végén hallatott magáról, ekkor jelent meg a Trust Me című nagylemeze, mely elég visszafogott kritikákat kapott.

Jamelia

Jamelia Davis Birminghamből érkezett a brit pop élmezőnyébe, és bár igazán csak az elmúlt évek folyamán futott be, a karrierje már a kilencvenes évek közepén megindult. 1999-ben, 18 évesen már meg is jelentette első kislemezét, egy évvel később pedig már albumot is megjelentetett, Drama címmel. Ezzel máris a brit R&B egyik legnagyobb sztárjává vált, ám szokatlan módon nem folytatta tovább a listák ostromát, hanem elment szülni. Mindez azonban nem, hogy visszavetette volna a karrierjét, hanem inkább csak jótékony hatással volt rá, hiszen amikor 2003-ban visszatért, rögtön lépett egy szintet a népszerűségben, Superstar című száma pedig az év egyik legnagyobb slágere lett.

A Thank You című albumon szerepelt egy dal, melyet Chris Martin írt Jamelia számára, míg a címadó szám arról az időről szól, amikor terhes volt, és a dalt a gyermek apja, a családon belüli erőszaktól sem visszariadó Terry Wallen ihlette, aki egyébként hónapokkal a kislány születése után elhagyta Jameliát. Az énekesnő azóta viszont megtalálta az igazit az angol másodosztályú Bristol City futballistája, Darren Byfield személyében. 2006-os lemeze, a Walk With Me már nem durrant akkorát, de így is aranylemezzé vált.

Ms. Dynamite

A Streetshez vagy Dizzee Rascalhoz hasonlóan Ms. Dynamite is a UK garage színtérből nőtt ki, ám ő az amerikai R&B irányába indult el, és vált a legelismertebb fekete brit énekesnővé. Niomi McLean-Daley 1981-ben született Londonban, és tinédzserként hiphop- és reggae-lemezeket hallgatott, majd hamar felszippantották őt is a garage-klubok. Dolgozott röviden a garage-korszak legnépszerűbb csapatával, a So Solid Crew-val, majd a saját lábára állt, és egy kislemez után nekilátott első albumának, amelyen a hiphop és a garage helyett egyértelműen az R&B felé vette az irányt. A lemezt New Yorkban, Miamiban és Jamaicában vette fel, amerikai producerek segítségével, és ennek köszönhetően felvette a versenyt a műfaj tengerentúli sztárjaival is.

Az A Little Deeper azonban az R&B-számok többségével ellentétben nem éppen bugyinedvesítő témákról szólt, hanem Dizzee-hez és a Streetshez hasonlóan Ms. Dynamite is a brit nagyvárosi lét kevésbé szívderítő dolgait énekelte meg. A lemez szép sikert aratott, még az amerikai listákra is felkerült, Nagy-Britanniában pedig megkapta a 2002-es Mercury-díjat - épp a nagy favorit Streetset megelőzve. Az énekesnőnek hosszabb pihenő után 2005-ben jött ki a második lemeze, a Judgement Days, melyből ugyan egyes kritikák hiányolták az első album indulatait, mégis újfent elismerték Ms. Dynamite tehetségét. Azóta viszont nem sokat hallani róla, és kár lenne, ha a közönség kénytelen lenne szép lassan elfelejteni...

Roots Manuva

Rodney Smith már jóval idősebb, mint a brit rapszíntér többi illusztris szereplője, idén már 36 éves, és csak jóval később is érte utol a siker. Már a kilencvenes évek eleje óta készített hiphop-felvételeket, de csak 1999-ben jelenhetett meg az első lemeze (már természetesen Roots Manuva néven), amely egy igen komor és súlyos hangzású album volt, tele feszültséggel és társadalomkritikával. Két évvel később Roots Manuva már a brit hiphop legelismertebb figurája lett, és a Run Come Save Me című, könnyedebb második albuma már a top 40-re is felkerült, illetve széles körű kritikai elismerésben részesült.

Nem mintha Roots Manuvát érdekelné a brit hiphop: több interjúban és a Colossal Insight című új slágerében is elmondta, hogy semmiféle színtérhez nem kötődik, és ez alól rapper honfitársai sem képeznek kivételt. A már nemcsak Nagy-Britanniában elismert Roots Manuva eddigi legjobb lemezével jelentkezett 2005-ben, és a szokás szerint dub- és reggae-motívumokat is felvonultató, újra fenyegetően társadalomkritikus Awfully Deep album ott szerepelt a 2005-ös év legjobb lemezei között.

Lethal Bizzle

A grime színtér igen sok helyen összeér a fehérek dominálta indie rock mezőnnyel, és ebből több izgalmas kollaboráció is született. A grime és az indie fúziójára már létre is jött egy külön stílusirányzat, hiszen a brit popújságírók semmit sem szeretnek annyira, mint stílusneveket kreálni, és ez a grindie, melynek talán a legsikeresebb képviselője Lethal Bizzle, aki Maxwell Ansah néven született ghánai bevándorló családból, első lemeze 2005-ben jelent meg, a második pedig tavaly, és az ezen található kislemez, a Clash-feldolgozás Police On My Back-ben is rendes rockzenekari körítéssel rappelt.

Lethal Bizzle kedvenc futballistája is fehér: Dennis Bergkamp

Ugyan eddigi lemezei Lethal Bizzle-nek nem hoztak mondjuk Dizzee Rascal-szintű elismertséget, de van benne perspektíva, hogy a jövőben nagyobb táborra tesz szert, hiszen láthatjuk, hogy számára a kenyér mindkét fele vajas.