Győzelemre áll a yard és a pint

Vágólapra másolva!
EGK ide, EU oda, több mint harminc éve sikeresen bújnak ki a britek a mértékegységváltás kötelezettsége alól. Tavaly kiderült, hogy még bizonytalan ideig marad a párhuzamos számolás, bármekkora költséget is okoz ez a kereskedőknek.
Vágólapra másolva!

Mióta az Egyesült Királyság csatlakozott a Közös Piachoz, a szigetországban állandó a vita arról, mennyire igazodjon a kontinentális szokásokhoz, szabványokhoz, és mennyi speciális brit jellegzetességet tartson meg, akár a célszerűség és gazdaságosság szempontjai ellenére is. Az egyik legkényesebb téma - az euró által fenyegetett font mellett - a hagyományos, "birodalmi" (imperial) mértékegységek sorsa.

Ez a kérdés régóta a nagy rivális Franciaországhoz fűződő kapcsolatok fényében értelmezendő. A francia nemzetgyűlés által a brit parlamentnek 1790-ben küldött, egységes mérési rendszer kialakítását indítványozó levél ugyanis válasz nélkül maradt, így a franciák egyedüli kezdeményezők lettek, a britek pedig kimaradtak a dologból - mint annyi más, nemzetek közötti együttműködést igénylő ügyből.

A huszadik században sok londoni politikus belátta, hogy egyre sürgetőbb lenne az addigra az angolszász világon kívül szinte monopolhelyzetbe jutó metrikus rendszer - legalább részleges - bevezetése. Az első fontos, bár nem közvetlenül kapcsolódó lépés a pénzrendszer megreformálása volt: 37 évvel ezelőtt a 6-os szorzó helyébe a 10-es lépett.

Kettős költségek

A metrikus mértékegységeket már az 1960-as évektől tanították a brit iskolákban, sőt 1969-ben a kormány létrehozott egy testületet (Metrical Board), amely a kontinentális szisztémát volt hivatott népszerűsíteni a lakosság körében. Az ellenzők azonban nyomban kiszámították, hogy az átállás ötmilliárd akkori - mai árakon számolva több mint 50 milliárd - fontba kerülne.

Gazdasági jellegű érveknek persze a változtatást pártolók sem voltak és vannak híján. Az Egyesült Királyság külkereskedelmének 90 százalékát metrikus rendszert használó államokkal bonyolítja, becslések szerint a kettős nyilvántartás költsége az ezzel foglalkozó cégek forgalmának 3 százalékát teszi ki.

A brit munkaadók szövetsége 1980-ban 1,1 milliárd fontra saccolta az évente átváltásra fordított összegeket, de megjegyzendő, az efféle kiadások akkor sem csökkennének nullára, ha az ország veszni hagyná a mérföldet, a gallont, a négyzetlábat és a többi, a Csatornán innen nem használt mértéket. Az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemben ugyanis továbbra is ezekkel kellene számolni.

Metrikus Mártírok

Eredetileg az Európai Gazdasági Közösségekhez (EGK) való 1973-as csatlakozás egyik feltétele volt, hogy Nagy-Britannia álljon át a metrikus rendszerre. Először 1978-ig kapott rá haladékot, aztán a közvélemény és a konzervatív párt tapintható ellenállása miatt 1989-re, 1994-re, 1999-re, majd 2009-re tolódott az időpont.

Időközben az EGK átalakult Európai Unióvá (EU), és 2001-ben az unió általánosan kötelezővé tette a metrikus mértékek párhuzamos feltüntetését - kivéve a csapolt sört, az almabort és az utak mellett elhelyezett tájékoztató táblákat. Ezekre nézvést nem is tűzetett ki semmilyen határidő, a 2009-es átállás azonban érvényben maradt.

Egészen tavalyig. Az imperial-párti, egy időben polgári engedetlenségi mozgalmat is hirdető, jobbára kiskereskedőket tömörítő civil szervezetek (mint például a Metrikus Mártírok egyesület) hatalmas győzelemként élték meg, hogy 2007 májusában az EU bejelentette: a 2009-ig érvényes moratóriumot bizonytalan időre meghosszabbítja.

Vezetés a bal oldalon, kivéve egy utcát

Hasonló kérdés a bal oldali közlekedés, amely az európai köztudatban ugyancsak a különcködő angolok bizarr mániájaként él, holott távolról sem csak ők vezetnek az út bal oldalán, hanem a Föld lakosainak közel harmada. Mind az öt kontinensen találunk helyeket, ahol a járdáról lelépve jobbra kell nézni, beleértve olyan népes országokat, mint Ausztrália, Dél-Afrika, India vagy Japán.

Nem is beszélve arról, hogy eredetileg az államok elsöprő többsége Európában és másutt is a bal oldali rendszert választotta (köztük Magyarország, amely a kontinensen az utolsók között, 1941-ben váltott, német nyomásra). A jobb oldali közlekedés részben francia, részben amerikai hatásra terjedt el, de a brit gyarmatbirodalom és még sok ország ellenállt. Londonban azóta sem igen került szóba, hogy váltani kellene.


Kékkel a ma is a bal oldalon közlekedő országok

Európában ma csak szigetországokban (Ciprus, Írország, Málta, Nagy-Britannia) tartanak balra, a világ más részein azonban nagy problémát jelent az átkelők kialakítása két eltérő rendszerű állam határán. A "balos" Thaiföld bizonyítottan gazdasági hátrányt szenved amiatt, hogy mivel szinte minden szomszédja "jobbos", lanyha a közúti határforgalom és így a kereskedelem.

Egy utcányi kivétel egyébként akad Angliában, jelesül a londoni Savoy Court, ahol kötelező az úttest jobb oldalán haladni. A hagyomány feltehetően onnan ered, hogy a helyi Savoy Hotel előtt megálló tradicionális londoni taxik sofőrjei autójuk jobb hátsó ajtaját kiszállás nélkül, az ablakon kinyúlva is ki tudták - és tudják - nyitni az utas előtt.