Út a krokodilok lakta mocsárig

Vágólapra másolva!
Magyarországot és Ausztriát nem számítva hat és fél országon át vezet az út Bamakóba. Ismerje meg az útba eső országokat, amelyeken át eljutunk a krokodilok lakta mocsárig!
Vágólapra másolva!

Franciaország

Majdnem hat és félszer nagyobb Magyarországnál, és majdnem ennyivel többen is lakják. Az egy főre eső GDP itt is közel kétszerese a hazainak. A hatszögű országot nyugatról az Atlanti-óceán délről a Földközi-tenger hullámai nyaldossák, délkeletről az Alpok, délnyugatról a Pireneusok előhegyei határolják. Egykori gyarmatbirodalmából főként a karibi térségben maradtak meg darabok, de az Indiai-óceánon is akad egy-két sziget, amely francia területnek számít.

A frank birodalom nyugati részéből kialakult állam mindig is Európa leghatalmasabb nemzetei közé tartozott, Napóleon a 18.-19. század fordulóján már megpróbálkozott a kontinens egyesítésével is. Gyarmatbirodalma révén világhatalom volt. A 20. századi világháborúkból győztesen került ki, ám egykori hatalma töredékére csappant, jóllehet így is a világ vezető államai közé tartozik. Bő egy évszázad alatt lett királyságból köztársaság, majd megint királyság, később alkotmányos királyság, és elnöki köztársaság. A második világháború után példátlan békülési erőfeszítések nyomán Németországgal együtt az európai egyesítés egyik előrelendítőjévé vált.

Franciaország a világ legfejlettebb államai közé tartozik, ám komoly gondokkal küzd többek között a bevándorlás, a megszaladt államadósság, a közszféra hatalmasra duzzadt létszáma és az egyensúlyát vesztett nyugdíjrendszer miatt. Állandó, általában zavargások képében előtörő problémát jelent a nagyvárosok peremvidékén szegényes körülmények között élő, zömében bevándorlókból álló alulképzett, nagyrészt munkanélküli társadalmi csoport.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Vezetője a magyar felmenőkkel rendelkező konzervatív köztársasági elnök, Nicholas Sarkozy, akit tavaly májusban választottak meg. A közbeszédet az elnök dominálja. A hivatalát a közszféra megreformálásával, erőteljes leépítésekkel, és a magyarországihoz hasonló mértékű államadósság lefaragásának céljával átvevő Sarkozy intézkedései ellen hatalmas sztrájkhullámban tiltakoztak tavaly novemberben. Hatalmát nem sikerült megingatni, bár népszerűsége esik. A napokban a francia közszolglati média átalakításának állt neki, de keményített a bevándorlási jogszabályokon is. Élénken foglalkoztatja a közvéleményt szerelmi élete. Feleségével tavaly szakított, az év végi szünidő alatt topmodellből lett zenész kedvesével utazgatott a Közel-Keleten.