Megasztárvár

Vágólapra másolva!
A Megasztár első sorozatának tizenkét döntőse egy nagy belvárosi lakásban, amolyan valóságshow-san volt összezárva a verseny ideje alatt. A VIVA Tv Sztárvár stábja ellátogatott a házba akkor, amikor még tíz Megasztár-jelölt ott lakott. A felvételeinken megnézheted, melyikük tartotta rendben az ágyát, ki mennyit mosogatott és hogy ki kivel volt jóban.
Vágólapra másolva!

A lakás legrendesebb pontja Schmidt Vera ágyának környéke, ő ugyanis - a többiek szavaival élve - egy megtestesült szent, aki mindig mindenütt rendet rak. Egy szobában aludt a verseny ideje alatt Dorinával is, aki viszont a fent leírtak tökéletes ellentéte - mégis jól megvoltak együtt. A lányszoba lakói egybehangzóan azt állították: túl jó a társaság. Pihenni ezért nincs idejük.

Dolgozni viszont sokkal könnyebben és egyszerűbben tudnak, mint a felvételek kezdete előtt. Ebbe a lakásba ugyanis házhoz jön a stylist, a fodrász, a sminkes és az énektanár is. A zongora mellett rendszerint valamelyik fiú ül, de van olyan is, hogy mindannyian együtt énekelnek.

tv2

Nem lehet könnyű ennyi és ennyiféle különböző embernek együtt laknia: pláne ha ennyire különböző személyiségek is. Átlagembernek egyikük sem nevezhető, ezért mindannyiuknak nagy kihívás és érdekes plusz feladat volt a verseny közben az is, hogy megismerje és elfogadja a többieket a közvetlen környezetében.

A felvételek elkészülte óta Ibolya és Gáspár Laci lemeze aranylemez, Dorina pedig Pély Barna barátnője lett. Újabb tizenkét énekes lakik a lakásban, és valószínűleg edzi a hangszálait a harmadik Megasztárra jelentkezni akaró csapat is. Ha legalább olyan nyitottak és vidámak, mint az első tizenkettő volt: érdemes lenne elgondolkozni egy Megasztár-valóságshow elindításán - veszekedések nélkül, sok zenével.

Hirschl Zsuzsanna
Forrás: [origo]