Dj-varázsló, herkentyűburger és cukorbabák

Vágólapra másolva!
A két legnépszerűbb, Magyarországon is fogható rajzfilmcsatorna, a Cartoon Network és a Nickelodeon legjobbjai közül csemegéztünk. Pindúr Pandúrok, Samurai Jack,Spongyabob Kockanadrág és egy személyes kedvenc: Rocko modern világa.
Vágólapra másolva!

A Samurai Jack az a rajzfilm, amire az első néhány képkocka után rá lehet kattanni. Egyedi hangvételű, japán és amerikai rajzfilmeket gúnyoló alkotás, amely remek képi humorral és nagyon komoly forgatókönyvvel van fűszerezve. Nem csak a történet, a kivitelezés is egyedi: ennek a rajzfilmnek a készítői között körülbelül negyven ember foglalkozik az egyes epizódok alatt szóló zene komponálásával, a végeredmény pedig önmagában bármelyik híres filmzenének beillene. A rajzfilm látványilag is egyedülálló: a hátterek rajzolására egy festőművészt kértek fel, ezért minden egyes képkocka aprólékosan kidolgozott rajz benne.

Samurai Jack-et ugyanaz a Genndy Tartakowsky találta ki, aki a Powerpuff Girls és a Dexter's Laboratory készítésében is tevékenyen részt vett. Ahogy ő maga meséli, Samurai Jack-kel valami egészen újszerűt akart csinálni. Kétség nem fér hozzá: sikerült neki. A jövőbe küldött szamuráj és a gonosz mágus, azaz a jó és a rossz harca önmagában még nem egy szokatlan ötlet, a megvalósítás viszont egyértelműen egyedi.


Forrás: Cartoon Network

A történet szerint Jack, a szamuráj harcos elhatározza, hogy megtöri az alakváltoztatásra képes varázsló, Aku gonosz uralmát. Jack császári sarj, akinek az apját egy gonosz varázsló űzte el a trónjáról. Ő ezért elindul világot látni, hogy edződjön és tapasztalatot gyűjtsön a bosszúhoz. De még mielőtt esélye lenne legyőzni Akut, a gonosz varázslót, az fondorlatosan a jövőbe küldi: egy olyan világba, ahol mindenki boldogtalan, és mindenki Aku uralma alatt él. Innentől kezdve pedig Jack az, aki Akut üldözi az időn keresztül, sok-sok epizódon át sikertelenül.

Forrás: Cartoon Network
Samurai Jack és a gonosz Aku

Van, hogy Jack egy - a mai acid- és technopartikhoz hasonló - partyban jelenik meg, ahol a kába srácok és lányok a gonosz dj Aku bűvkörébe vonva, önkívületben táncolnak a zenéjére. Jack itt trendi UV-reagens szerkóban, napszemüvegben tesz rendet. Máskor hatalmas szörnyekkel, ellenséges hadseregekkel vagy más szamurájokkal harcol. Néha a múltban, néha a jövőben: nincs két egyforma rész, és nincs két egyforma történet. A jó megtestesítője nem a klasszikus értelemben vett hős: kicsit esetlen, kicsit béna, de azért általában ő győz.