Két nap alatt öt kocsit loptak el Gyomaendrődön, a rendőrök is elképedtek, hogyan csinálták - fotók

lopott
Vágólapra másolva!
Két éjszaka alatt öt autót vitt el engedély nélkül két fiatal Gyomaendrődön. Nem volt nehéz dolguk, ugyanis mindegyik autó nyitva maradt, és az indítókulcsokat is benne hagyták a tulajdonosok.
Vágólapra másolva!

Több autót is elloptak december 31-én és január 1-jén éjszaka Gyomaendrődön. A bűncselekményeket egy 16 és egy 17 éves fiú követte el, akik a rendőrségen azt mondák, hogy csak kocsikázni szerettek volna. Szilveszter éjszakáján gondoltak először arra, hogy szétnéznek a városban,

hátha találnak olyan autót, amiben benne hagyták a kulcsot.

Nem kellett sokáig keresniük, az egyik kapubejáróban volt is ilyen. Felváltva vezettek egészen addig, míg egyikük bele nem tolatott egy árokba. Kiszálltak, hátrahagyták a kocsit, és elindultak egy másikat keresni.

Forrás: Police.hu

Rövid időn belül találtak is egyet, amivel közel egy órát furikáztak. Másnap este hasonló programot terveztek. Az első autóban, amit nyitva találtak, benne maradt a kulcs, de nem indult. Egy másik nyitva volt ugyan, de a kulcsot nem találták, így az utastérből magukhoz vettek egy adaptert és egy transzmittert, majd találtak egy pénztárcát is több tízezer forinttal, amit szintén eltettek.

Nem sokkal távolabb már egy olyan autót találtak, amiben kulcs is volt, így azzal el tudtak indulni. Elmondásuk szerint ismét felváltva vezettek egészen addig, míg egyikük rá nem hajtott egy kőre, amitől a kocsi defektet kapott. Ezt is otthagyták, de előtte még a hátsó ülésen talált akkumulátoros csavarhúzót magukhoz vették.

Egy kapubejáróban újabb nyitott autót találtak, ezzel is elindultak, de rövid idő múlva egy árokban kötöttek ki. A két fiú ezután visszament oda, ahol az utóbbit találták, mert emlékeztek rá, hogy állt ott másik nyitott autó is. Miután ezzel is kikocsikázták magukat, mindketten hazamentek. Azonban csak néhány órát töltöttek otthon, mert a rendőrök kopogtattak náluk. A rendőrök jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a fiatalok ellen, amiatt pedig külön felelniük kell, hogy az éjszakai kocsikázásoknak úgy indultak neki, hogy egyiküknek sem volt soha jogosítványa.

Forrás: Police.hu

Az elmúlt időszakban többször érkezett bejelentés a rendőrségre ellopott autókkal kapcsolatban. Ezen esetek mindegyikére igaz, hogy az elkövetők nem értékesíteni akarták a kocsikat, csak használni azokat egy ideig.

Minden alkalommal olyan autókat vittek el, amelyeket nyitva hagytak, illetve az indítókulcs is az autóban maradt.

A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy

lezáratlan autót soha ne hagyjanak őrizetlenül, még a saját lakóházuk előtt sem! Az indítókulcsot pedig mindig vigyék magukkal még akkor is, ha az udvaron áll a kocsi, vagy csak rövid időre mennek el mellőle!