Országjáráson szedik áldozataikat a cseh vitézek – Škoda roadshow beszámoló

Skoda Dynamic Days Roadshow
Vágólapra másolva!
Sportos modelljeivel igyekszik a Skoda importőre Magyarország számos régiójában megmutatni, hol tart ma a márka az autógyártásban, illetve, hogy amennyiben a vevők megfizetik, nem csak a racionális szempontok alapján gondolkodóknak tud érdekeset kínálni. Bemutatjuk a program lényegét, aztán próbaútra indulunk két RS-modellel, melyek egyike elektromos, a másik pedig nyugdíjazás előtt álló benzines.
Vágólapra másolva!

Sokan a Ladához és a Daciához hasonlóan máig ex-szocialista autómárkának tartják a Škodát, pedig az 1896-ban alapított cseh cég már 1925-ben belekezdett bele a közúti járművek sorozatgyártásába, amely azóta a fő profilja is egyben. Így már a II. világháború előtt Közép-Európa autóipari tényezőjévé vált, története során több államrendszert és tulajdonosi szerkezetet is túl kellett élnie. 1991, ahogy arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, sok változást hozott Magyarországon és a régióban is, ekkor a kettéválás felé tartó Csehszlovákiában a Škodát felvásárolta a Volkswagen konszern.

Új betűtípussal írják ki a márka nevét, ez esetben a nemrég megújult Scala sportos optikájú Monte Carlo változatán Forrás: Skoda

Első lépésben nekiláttak a márka kínálatát jelentő egyetlen modell, a Favorit modernizálásának, majd a német óriáscég műszaki alapjait és tudását felhasználva megkezdődött az egyre szélesedő modellpaletta kialakítása. Ma a miénkhez sok szempontból hasonló kultúrával, életszínvonallal rendelkező Csehországból érkező Skodák pont azt adják, ami a magyaroknak is kell (nem véletlenül lett idén az ország kedvenc új autója az Octavia), a már nem annyira olcsó, de jó ár-érték arányú modellek józan dizájnt, Simply Clever néven praktikus extrákat és persze VW-technikát kínálnak.

December közepéig tart a roadshow, Fabiától a képen látható Enyaq-ig számos modell kormánya mögé be lehet ülni, természetesen érvényes jogsival Forrás: Origo

De vajon mi újság a sportossággal? Bár hagyományosan nem ezt tartjuk a márka erősségének – konszernen belül ez inkább a Seat, illetve a Cupra szakterülete –, a hazai importőr által szervezett országjáró túrán épp az ilyen kiviteleket helyezik reflektorfénybe. A Skoda Dynamic Days Roadshow tesztvezetési lehetőséget kínál azoknak, akik regisztrálnak a roadshow.skoda.hu oldalon, ahol természetesen a vevők becserkészésére szánt, egyedi ajánlatokkal fűszerezett kampány további állomásainak időpontjáról is lehet tájékozódni: még hét vidéki nagyvárosba érkezik a menet.

Így fest a kampány sajtófotója, magyar rendszámúra retusált autókkal. Octavia sajnos nincs a flottában, de divatos SUV-ként is érdekesek az RS-ek Forrás: Skoda

Nem létezik ennél drágább Škoda, igaz, fürgébb sem

Mi egy sajtónap keretében vihettük el a válogatott autókat Budapestről a Dunakanyar bejáratához (Neszmélyre) és vissza, oda- és visszaúton minden újságíró egy-egy modellt tudott kipróbálni. Ami a mezőnyt illeti, volt többek között hagyományos és kupé kivitelű Enyaq RS iV, Kodiaq RS, na meg Karoq Sportline, és Kamiq illetve Scala Monte Carlo – utóbbi három kihegyezett technika helyett inkább csak sportos optikát kínál. Nekünk az első etapra a márka legdrágább autójára, az Enyaq iV RS Coupéra sikerült lecsapni (cégautó-fehér színben), és a Pilis kanyargós útján jól tűrte a kíméletlen bánásmódot.

Tekintélyt parancsoló az alapáron világító hűtűmaszkkal és üvegtetővel kínált Enyaq RS Coupé megjelenése Forrás: Origo

Kifejezetten élvezetesen lehet kigyorsítani a kanyarokból a 299 lóerős, 460 Nm nyomatékú elektromos hobbiterepjáró-kupéval,

amely lényegében a Volkswagen ID.5 testvégmodellje. Látszatra kívül-belül nagyobb a tényleges középkategóriás méreteinél (4,7 méter hosszú), menet közben viszont a padlóba épített akkuk miatti mély súlypontnak is köszönhetően sokkal ügyesebben és főleg gyorsabban mozog a vártnál. Persze az adrenalintermelő dinamikának ára is van, a nettó 77 kWh teljesítményű akkuval és a Skoda sportcsomagjával együtt 27,6 millió forintos alapárú Enyaq Coupé iV RS egyértelműen drága holmi.

Nincs elöl rekesz (frunk) a töltőkábeleknek, mint néhány más villanyautóban. Az RS kétmotoros, és így 4x4 hajtású, mindössze 6,5 másodperc alatt gyorsul százra Forrás: Origo

A bivaly technikához kemény felfüggesztés és ugyanilyen feszes ülés jár, a tervezők bizony jó adag menetkomfortot áldoztak fel a menetdinamika oltárán. Egyértelmű, hogy a kupés farú villany-SUV fiatalos és persze tehetős vásárlóréteget céloz meg, hajtáslánca is kevés kompromisszumot követel az elméletileg 543 kilométeres hatótávval, illetve az akár 175 kW-os egyenáramú gyorstöltési lehetőséggel. Persze a gyakorlat másként is festhet, mindenesetre napjaink leggyorsabb Škodája a rivális Ford Mustang Mach E és társai ellen is ütőképest ajánlat – bővebben részletes tesztünkből ismerheti meg.

Már-már túl nagy az MEB platformból kreált Enyaq RS Coupe a jellegéből adódóan 1-2 fős használati szokásokhoz. Ugyanakkor 27,6 millió forintért ad is valamit Forrás: Origo

Akár 234 km/h-val repeszthet a szenior sportoló

Visszaútra sem adtuk alább az igényeket, a legnagyobb utaskapacitású (akár hét üléssel is elérhető) Skodára váltottunk. Bár a Kodiaq I. felett eljárt az idő, olyannyira, hogy nemrég álcázva már kipróbáltuk az utódját, azért az utolsó darabok is sokaknak érdekes ajánlatot jelenthetnek. Főleg RS-ként, ami garantáltan most létezik utoljára viszonylag megfizethető fehér rendszámos kivitelben, az új generáció csúcsán ugyanis plug-in hibrid kivitel áll majd. Érdekesség, hogy a sportos Kodaiq 2018-tól három éven át izmos dízelmotort (és hanggenerátort) kapott, utána azonban a most kipróbált benzines váltotta fel.

Krómok helyett fekete díszítésekkel, mégis diszkrét összhatással érkezik a korosodó Kodiaq RS. Az egész család plusz egy lakókocsi meg sem kottyan neki Forrás: Origo

Bár méretét és tudását tekintve is különleges a tömegmárkák SUV-jai között, a volánja mögött kicsit higgadnak a kedélyek – hiszen pechjére az Enyaqból ültünk át. Eleve magasabb tömegközéppontja mellett a kétliteres TSI motor 245 lóereje és 370 Nm nyomatéka sem eget rengető (a dízel RS hasonló teljesítmény mellett még 500 Nm-t tudott).

Persze azért tisztességesen meg tud lódulni, főleg, ha a hétfokozatú duplakuplungos váltó sportmódban dolgozik,

mindazonáltal jobban hozza a klasszikus SUV jelleget, a fokozatosan érkező motorerő és a méretes kasztni miatt leginkább szenior sportolóra emlékeztet.

Bár papíron hasonló sprintidőre képes, mint a csúcs-Enyaq, itt nincsen azonnal ülésbe préselő nyomaték. Ráadásul hiába nyom kevesebbet a Kodiaq RS, magasabban van a súlypontja Forrás: Origo

Ugyanakkor a Kodiaq RS is tud olyat, amit az Enyaq Coupé nem: érezhetően jobb a menetkomfortja, térkínálatban is felülmúlja, és azoknak is ajánl valamit, akikek fontos szempont a vontatás: 2,2 tonnás fékezett utánfutót elhúzhat, míg a villany SUV csak maximum 1,2 tonnásat. S nem elhanyagolható szempontként ott a tetemes árkülönbség, a csúcs-Kodiaq 8,6 millió forintos árelőnyéből sok-sok liter benzin vagy akár egy kisebb új Skoda is kijön. Zászlóshajóhoz illően mindkét sportmodell remekül illusztrálja, hová jutott el a márka, amiről már senkinek sem jut eszébe a farmotor és a kalapos sofőr.

Mackótestvér sportszerkóban: a 18,9 millió forinttól elérhető Kodiaq sem szerény, de óvatosabb duhaj az RS szériák között. Tavalyelőtt óta TDI helyett TSI motor hajtja Forrás: Origo