Ami a felszereltséget illeti, a multimédiáról, a választható menetmódokról és más sallangokról, így még a kipörgésgátlóról is lemondtak a Hondánál, ami számunkra valahol még szimpatikussá is teszi, de azért a feláras 12 voltos aljzatra és más apróságokra érdemes elkülöníteni némi pénzt. Széria az asszisztenssel megtámogatott, nyomatékhatárolós kuplung, amit nagyon könnyű adagolni, plusz elindulásnál egyáltalán nem hajlamos lefulladni a CL500, menet közben pedig vad visszaváltásnál sem akar blokkolni a hátsó kerék – mindez fontos szempont a kezdő és újrakezdő motorosoknak.
Márpedig nagy arányban épp nekik szánják ezt a gépet, amely 46,7 lóerős teljesítményével A2-es jogsival is vezethető, és messze nem vált ki olyan rettegést otthon, mintha 1100-as Fireblade-del indulna apuka hétvégi túrára. Nagyon okosan gondolkodtak a hondások, amikor
a bevált sorkettes, vízhűtéses motorblokk köré egy szinte minden kategóriát lefedő modellcsaládot vettek kínálatba,
naked bike-kal, sportgéppel, cruiserrel, túraenduróval és immár scramblerrel. Kiviteltől függően változtattak a hangoláson, és a CL más hátsó lánckereket is kapott, mint a komótosabb Rebel.
Büszkék rá a mérnökök, hogy már viszonylag alacsony fordulattól használható nyomatékot produkál a félliteres motor, és középső tartományban 43,4 Nm-rel lehet gazdálkodni, ami a valóságban annyit jelent, hogy pörgetés nélkül is simán tartató a forgalom ritmusa. Haladáshoz viszont a precíz és könnyű hatos váltóval vissza kell kapcsolni egyet-kettőt, mire a scrambler várakozáson felüli hévvel kezd gyorsítani. Ha felmálházott transzeurópai túrákhoz nem is a megfelelő célgép, hétvégi vidéki túrákhoz elég erős a CL, városban pedig simán lehagyja az autókat, 4 liter alatti fogyasztás mellett.
Csak magas fordulaton érkezik meg a hanghatások mellé némi vibráció, normálisan hajtva kellően kifinomult, az ügyesen hangolt kipufogó pedig egész telt basszusokkal dalol, bizonyos tartományban a gázt elvéve némi durrogással - de messze nem olyan irritáló, hogy a tulajt kérdőre vonnák a szomszédok lakóparkban. A maga 191 kilójával ha nem is mopedalkatú, azért cseppet sem túlsúlyos a Honda, e tömeghez (és teljesítményhez) megfelelő az elöl-hátul szimpla tárcsás, kétcsatornás ABS-szel támogatott fékrendszer tudása, ráadásul a nagy kormányelfordítási szög fordulékonnyá is teszi.
Felépítését tekintve semmi különlegeset nem tud a CL futóműve: az első villának aránylag hosszú, 15 centis rugóútja van, hátul pedig öt fokozatban állítható a Showa gátlók előfeszítése, de a japánok értenek ahhoz, hogy a kevésből sokat hozzanak ki.
Ha Talmácsi-szinthez kevés is, egy átlagos (vagy kezdő) motorosnak megfelelő a Honda tudása, sőt, még szórakoztató is:
forszírozott tempóval vett kanyaroknál sem bizonytalanodik el, és a földutat jól bírja, bár nyilván nem terepre való. Lágy hangolásának jó hasznát vettük a fekvőrendőrös városi és a lepusztult mellékutakon egyaránt.
Összességében kisebb hibái ellenére könnyen kezelhető, egész szórakoztató és látványos motor a CL500, amelynek 2,72 milliós ára nem aprópénz ugyan, de még mindig kevesebb, mint amit a nagy scrambelekért kell fizetni. Aki nem sajnálja a pénzt, az egyéni extrák mellett/helyett csomagokkal is felszerelheti, ilyen a fejidomot, dekorációkat és emelt ülést tartalmazó Style (146 ezer forint), vagy a kissé fura, fehér endurós tartozékokat kínáló, 183 ezres Aventure. Érdekesebbnek tűnik a Travel csomag, ezzel két oldaltáska, markolatfűtés és töltőaljzat jár, de nem olcsón, 245 ezer forintért.
Sajátos helyzettel szembesülhet a vevő a piacon, ugyanis a többi japán gyártó hasonló stílusú, 500 köbcenti alatti lökettérfogatú gépet egyáltalán nem kínál. Akadnak viszont kisebb, kínai vagy indiai hátterű európai márkák meglepően érdekes riválisokkal, ilyen Brixton Crossfire 500 X akciósan 2,89 millióért, a Bennelli Leonico 500 Trail 2,68 millióért vagy a gyengébb Royal Enfield Srcram 411-es 2,19 millióért. Ínyenceknek szól a Fantic Caballero Scrambler 500 (2,97 millió Ft) és a sportos, izgalmas Husqvarna Svartpilen 401 (2,43 millió), de gyanítjuk, a legtöbben a Honda névre esküdnek majd.