Ez az olcsó családi szabadidő-autó lehet a Fiat Multipla szellemi utóda

Fiesker Pear
Vágólapra másolva!
Az elektromos Fisker Pear 8 millió forintnál kevesebbe fog kerülni, és hat személyt tud szállítani két üléssorban.
Vágólapra másolva!
Forrás: Fisker Automotive

A Kaliforniában, a Fisker Product Vision rendezvényen leleplezett kompakt szabadidő-autót, a Peart (a Personal Electric Automotive Revolution rövidítése)

a gyártási költségek minimalizálására tervezték.

Ennek érdekében még hagyományos középkonzol, kesztyűtartó és mozgatható fizikai kapcsolók sincsenek benne, mert szinte minden funkciót a 90 fokkal elforgatható, 16 colos érintőképernyőről kell vezérelni benne.

A Pear az SLV-1 nevű, dedikált acél platformra épül, amelyet úgy terveztek, hogy merev karosszériát, sportos vezethetőséget biztosítson. Egy új eljárásnak köszönhetően az autó állítólag 35%-kal kevesebb alkatrészből áll, mint egy hagyományos, hasonló méretű villany-SUV. Ennek is köszönhető, hogy Amerikában

a kocsi alapára nem éri majd el a 30 ezer dollárt (10,6 millió forintot),

ami az állami kedvezményekkel 22 400 dollárra (7,9 millió forint) csökken.

A Fisker Pear és Henrik Fisker Forrás: Fisker Automotive

A Fiat Multiplához hasonlóan az utasteret akár

két háromszemélyes üléspaddal is lehet kérni,

ami a családosoknak különösen jó hír, már csak azért is, mert kevés olyan autó van, amibe befér hátra három gyerekülés. Különleges megoldás a „Houdini csomagtartó"is: a csomagtérfedél nem hátrafelé nyílik, hanem a lökhárítóba csúszik le, így akkor is nyitható, ha az autó mögött közel van a fal vagy egy másik jármű. De elöl is van egy csomagtartó, amelyben állítólag nem csak a töltőkábelek férnek el.

A különleges csomagtartó Forrás: Fisker Automotive

Kétféle méretű akkumulátor is választható a Pearhez: az egyik 160-240 km hatótávot biztosít, és a városi vásárlókat célozza meg, a másik pedig 480 km feletti hatótávjával a hosszabb utakat megtevő autósokat.

Várhatóan a kisebb, olcsóbb akkucsomag lesz a népszerűbb.

„Két éven belül az emberek rájönnek majd, hogy nincs szükségük ekkora hatótávolságra, különösen, ha van egy második autójuk. De ez ma még nem működik. Van néhány olyan villanyautó, amelynek 100-150 mérföldes hatótávolsága van, és nem fogy" – mondta korábban Henrik Fisker, talán a Mazda MX-30-ra célozva. A 60 éves dán 2007-ben alapította meg a Fisker Automotive-ot, korábban a Fordnál, a BMW-nél és az Aston Martinnál dolgozott.

Forrás: Fisker Automotive

Gyártója szerint „a Pear egy fenntartható villanyautó, amelyet hálózatba kapcsolt mobilitási eszközként is lehet értelmezni." Ennek a szemléletnek a kulcsa a Fisker Blade központi számítási platform, amely kevesebb, központosított ECU-t használ, mint egy átlagos, mai autóban működő számítógép.

Forrás: Fisker Automotive

A Peart a tajvani tech-óriás, a Foxconn fogja gyártani az amerikai Ohio államban található egykori General Motors-üzemben. A szállítások eredetileg 2024-ben kezdődtek volna meg, de az akkumulátor-beszállító véglegesítésének folyamata miatt ez 2025 első felére tolódott ki. Nem sokkal a gyártás megkezdése után az autót Európába is fogják exportálni.