Retró külsőt kapott a legendás terepjáró jubileumi példánya

Mercedes-Benz G-osztály
Vágólapra másolva!
A 80-as évekbeli testvéreire emlékeztet az 500 ezredik G-osztály, amely nemrég gördült le a gyártósorról.
Vágólapra másolva!
Az első nemzedékre emlékeztet a zöld szín Forrás: Mercedes-Benz AG

A Mercedes terepjárója 1979 óta kapható, a szinte változatlan megjelenésű második, immár független első futóműves nemzedéke 39 évvel később, 2018-ban jelent meg. Kultikus státuszát a rajongók körében elsősorban annak köszönheti, hogy

a jellegzetes formatervezés és a emek terepjáró-képesség egyedülálló kombinációját nyújtja.

Retró felniket és létrás tetőcsomagtartót is kapott Forrás: Mercedes-Benz AG

A jubileumi jármű egyedi "vintage" megjelenésének mintája az 1986-os modellévből származó 280 GE volt, annak a jellegzetes zöld színét, narancs irányjelző-burkolatát, kockás üléshuzatát és fekete részleteit kapta meg az új modell, a pótkerék-takaróra a régi, nagyméretű márkajelzés került.

A legendás Mercedes-Benz G-osztály 500 ezredik példánya április 20-án legördült a gyártósorról az ausztriai Grazban Forrás: Mercedes-Benz AG

Az 1979 tavaszi piaci bevezetéskor a vásárlók négy motorváltozat közül választhattak, 72 és 150 lóerő közötti teljesítménytartományban. Rövid tengelytávú kabriók, és rövid vagy hosszú tengelytávú kombi karosszériával volt kapható a katonaságok által is kedvelt modell.

Az első széria választéka 1979-ből Forrás: Mercedes-Benz

Az elmúlt négy évtized során a G-osztály haszonjárműből életstílus tárggyá nőtte ki magát,

ma már a leggazdagabb réteg kedvelt családi autója,

a legtöbbet az 585 lóerős AMG-változatból adják el, ezek az autók a legtöbbször sosem hagyják el az aszfaltot.

Ma a típus alapára 50 millió forint, a képen látható AMG viszont már majdnem 80 millióba kerül - extrák nélkül Forrás: Mercedes-Benz AG

Jellegzetes karakterét a mai napig megőrizte a G-osztály..

Az állandó összkerékhajtás, a 100 százalékosan zárható három diffizár és a robusztus létraalváz a kezdetek óta szériatartozék.

Az olyan ikonikus dizájnelemek, mint a kerek fényszórók, a látható zsanérok, a hátsó ajtón hordott pótkerék és a szögletes sziluett gondoskodnak arról, hogy a terepjáró még ma is azonnal felismerhető legyen, mint az első generáció közvetlen örököse.