A lenézett szovjet kismoped, ami tömegeknek adta meg a mobilitás élményét

Riga
Vágólapra másolva!
51 ezer kilométer egy autóban kevés, egy Riga motorkerékpárban pedig lehetetlen. Vagy mégsem? Videón látható most egy olyan Riga 12-es moped, amely tulajdonképpen gyártása óta megkerülhette volna a Földet.
Vágólapra másolva!

A Gehilio's Garage csapata szereti a veterán különlegességeket felkutatni és bemutatni. A kutatómunka jelen esetben nem tartott sokáig, hiszen a Kovács testvérek édesapja hajtja ezt a segédmotorkerékpárt évtizedek óta. Meglepő talán, de ha az időjárás engedi, napi használatban van, és a városi közlekedésben rendszeresen részt vesz.

Természetesen ezt az embert próbáló futásteljesítményt hosszú évek alatt, sorozatos alkatrészcserék mellett érte el a moped, azonban így is elmondható róla, hogy minden bizonnyal Magyarország, de talán a világ legtöbbet futott Rigája is egyben. Máté és Bálint felidéz egy embert próbáló túrát is, amit jövőre szeretnének ismét megtenni: Keszthelyről Bácsborsódra Rigákkal és Verhovinákkal. Oda-vissza két nap alatt. Na az embert próbáló lesz!