Egy csepp benzint sem sajnálunk tőle - BMW M240i xDrive Coupe teszt (2022)

Ahogy a többi gyártó, a BMW is elektromos vagy plug-in hibrid modellekkel készül a szép új világra, de nem feledkezik meg az átmeneti időszak benzingőzös örömeiről sem. Hátsókerekes alapokra épít például egy feltűnő kompakt kupét, amelynek hosszú orrába (ha úgy kívánja a vevő) sorhatos turbómotor kerül, 375 lóerővel. Ettől a mérettől és felépítéstől nagyon dobban az E46-ért vagy elődeiért rajongók szíve, ám nem csak a gyorsításoknál, hanem a konfigurálásnál is ajánlott jól megkapaszkodni.

Szórakoztató, de nem éles lőfegyver

Hamarosan a pusztító erejű, új M2 fogja megkoronázni a kínálatot, addig a tesztautónkkal megegyező M240i jelenti a csúcsot, és természetesen utána is gyártásban marad majd. Ahogy a márkától megszoktuk, a kettőnél több betűs M-modellek nem elsősorban pályanapokra születtek (bár erősített alkatrészekkel, javított hűtéssel is lehet érni őket), hanem arra, hogy a hétköznapi használhatóság megtartása mellett minél több szórakozást nyújtsanak a sofőrnek közúton – akárcsak anno a 323i. Ennek szellemében a 375 lóerő sem rekord a kategóriában, hanem, mint kiderült, pont bőven elég.

Nincs jobb szó a magyar nyelvben a háromezres, kettős megfúvású turbóval lélegeztetett motorra, mint az, hogy mestermunka, és ez nem csak a menetteljesítmények miatt gondolom így, hanem a soros hathengeresekre jellemző karaktere miatt. Rezzenéstelenül és végtelenül selymesen jár,

de hosszanti beépítése miatt álló helyzetben egy-egy nagyobb gázfröccsre megbillenti a kasztnit.

Aztán az ingujját visszahajtva úri módon abszolválja a hétköznapokat, főleg Comfort vagy spórolós Eco Pro módban, 500 Nm nyomaték mellett persze ilyenkor sem gond egy-egy bátor besorolás vagy előzés.

Ha a külön nyomógombokkal az Adaptive menetprogramot választjuk ki, nem csak a sofőr érzelmi hullámvasútját, hanem a navigációs adatokat is figyelembe veszi a BMW agya a beállításoknál. Aki egy szerzetes önmegtartóztatásával bír, akár 8 literes fogyasztást is elérhet (persze városon kívül), ugyanakkor a tulajdonosi és a tartósteszt-adatokat a netről összegyűjtve 10 körüli vegyes átlag tűnik reálisnak, nem ámokfutó, de nem is nagypapás vezetési stílusban. Nálam ez nem teljesült, szinte végig valamelyik Sport módban, kevéssé kíméletesen 12 literes átlaggal zárult a teszt, de megérte.

Automata és 4x4: biztos kellenek ezek?

Ahogy az ember magára szabja az állítható comb- és oldaltámaszú sportülést, aztán kézbe veszi az M-logós, talán túlságosan is vaskos karimájú kormányt, hajlamos lemondani arról, hogy a legrövidebb utat válassza ki az úticéljáig. Már a Sport Standard beállítással is kimutatja a BMW a foga fehérjét, intenzívebben átjön a sorhatos motor baritonja, fürgébben reagál a gázpedál, felkeményednek a feláras adaptív gátlók. Utóbbiak azért is ajánlott extrák, mert az alapáras sportfutóműhöz képest több mozgásteret adnak az autónak Comfort módban, vagyis meglepően jól ki tudja simítani az úthibákat.

Sport Plusban megint új arcát mutatja a BMW, borotvaélesek lesznek a reakciói, vadul (a szelepes kipufogódobok mellett hangszórókból is aláfestve) zeng a motor, csökken a kormány rásegítése,

a Steptronic Sport váltó pedig ilyenkor úgy kiforgatja a motort a minden fokozatban, mintha nem lenne holnap.

Természetesen a kormányfülekkel is élmény fel-le kapcsolgatni, de nagy tempót autózva nyugodtan rábízhatjuk a döntéseket az elektronikára, mert nem fog hibázni, ráadásul döbbenetesen rövid váltási időkkel zongorázza végig a nyolc fokozatot, mintha duplakuplungos lenne, pedig sima bolygóműves.

Akad még egy érdekessége a Sport Plusnak: a gázzal és a kormánnyal ügyesen játszva vérpezsdítően ki tudja tenni a farát a BMW, kikapcsolt ESP-vel pedig a gyáriak szerint jópofa, könnyen uralható driftgép. De hogy lehet ez, ha egyszer xDrive felirat van a csomagtérfedélen? Nos, nyugodtam elfelejthetjük az A-Mercik vagy 1-es BMW-k orrhangsúlyos összkerékhajtását, itt a nem csekély nyomaték alapesetben hátra érkezik, ahol aktív sperrdiffi próbálja kiporciózni a 255-ös gumik között, aztán ha agyon ki kell húzni a csávából a kocsit, besegítenek a hajtásba az első 225-ös abroncsok is.

Úgy fordul, mintha sínen húznák

Nem csak vizes úton vagy kiadós farolásnál állhat elő ilyen helyzet, hanem például olyankor is, amikor az összes rokonnak, barátnak és munkatársnak demonstrálni szeretné a büszke tulaj az álló helyzetből 100 km/h-ra gyorsulást. Ezt rajtprogrammal mindössze 4,3 másodperc alatt letudja az összkerekes M240i Coupé, míg a sima hátsókerekes változatnak a szerényebb tapadás miatt ennél négy tizeddel több időre van szüksége. Nyilván nem emiatt ajánlott 800 ezer forint felárért megvenni az xDrive hajtást, hanem azért, mert nem csorbítja az RWD-élményt, miközben több biztonságot ad.

Mérlegelésnél azonban kevésbé kedvező képet mutat a 2-es Coupé, hiszen bő másfél mázsát hízott hasonló kivitelű elődjéhez képest, most 1765 kilós. Menetteljesítmények terén ezt kompenzálja a sokkal izmosabb motor, és bár nyilván nem mozog egy Lotus könnyedségével, irgalmatlanul merev karosszériája, 50:50-es idilli súlyelosztása és remek, az M240i esetében (többek között feszesebb rugókkal és vaskosabb stabilizátorokkal) feljavított futóműve ügyessé teszi.

Félelmetes tempóra képes kanyarokban, nagyon magabiztos, de a csalóka sebességérzet miatt fontos az önkontroll.

Farhangsúlyos 4x4-hajtása mellett az alapáron változó áttételű kormányzása is sok örömet okoz, hiszen autópályán nagy tempónál sem zavaróan izgága, mégis pontos és ad visszajelzéseket, a BMW lelkesen reagál az irányváltásokra. Fékrendszere is hatásos és jól adagolható (semmilyen érdemi visszatáplálás nem zavar be a képletbe), az elsőket pedig át alakították a hathengeres kivitelhez négydugattyús nyergűre. Kompakt, a 4-esénél jóval kisebb méretei miatt remek célszerszám sokadrangú utakon vagy sűrű forgalomban cikázni is, csak átlósan hátrafelé nem lehet jól kilátni.

Nem olcsó, de a konkurencia sem

Annak, aki az értékeket centikben és literekben méri, nyilván képtelenség lesz egy Škoda Octaviánál rövidebb autóért ennyit kifizetni, hiszen az M240i xDrive alapára 19,84 millió forint, amit, ahogyan a tesztelt példánynál is történt, féktelen dőzsölés nélkül is meg tehet toldani bő 3 millió forint extrával. Mi tagadás, a tömegmárkánál megmaradt kevés forró ferdehátú (például Hyundai i30 N vagy Renault Mégane RS) jóval olcsóbban elvihető, igaz, öt ajtóval és fronthajtással, ugyanakkor az Audinál 22 millió az öthengeres RS3 Limousine, és a Mercedes-AMG CLA 35/45nél is vastagon fogott a ceruza.

Ha kevésbé számít a praktikum, alternatívaként pár hagyományos kupé (például a gyengébb Toyota GR86) is szóba jöhet, sajnos a gyönyörű és izmos Nissan 400Z-t Európában nem forgalmazzák. A BMW árát kevéssel megtoldva, 20,5 millió forintért feltűnik a horizonton a V8-as Ford Mustang, az agilis Porsche 718 Cayman pedig megint más iskola. Elcsépelt a vészharangot kongatni, de azért látszik a gyártók kínálatán és új fejlesztésein, hogy az ilyen benzingőzös játékszerek már nem lesznek velünk sokáig, közöttük pedig gyöngyszemre találtunk a sokoldalú, modern és klasszikus M240i képében.