Kívül kispolgári cégautó, belül nagypolgári luxus - Kia Ceed SW 1.5 T-GDI teszt

2021.10.22. Kia teszt
Vágólapra másolva!
A magán- és flottavásárlók egyik kedvenc kombija, a Kia Ceed SW nemrég esett át modellfrissítésen, amely nagyobb motort, lágy hibrid rendszert, új technológiákat és modernizált megjelenést hozott a számára. 1,5 literes, turbós benzinessel teszteltük a szlovák gyártású modellt, amely felextrázva is a legjobb vételek egyike a piacon.
Vágólapra másolva!

Manapság, amikor egy új Skoda Octaviában vagy Volkswagen Golfban alapszintű programozói ismeretek szükségesek a klíma beállításához – ami részben a logikátlan menüstruktúráknak, részben a fizikai gombok konzekvens kiirtásának köszönhető –, és még a világítást is érintőpanellel kell aktiválni, megnyugtató találni egy autót, amelyet pillanatok alatt magára tud állítani az ember, nem hiányoznak belőle a tucatszámra kialakított gombok és kapcsolók, és minden ott van benne, ahol azt megszoktuk.

Nos, a Kia Ceed pontosan ilyen, és ezen a tényen az sem változtat, hogy

a frissített verziójához már olyan extrák is elérhetőek, mint a digitális műszerfal, vagy a 10,25 colos érintőképernyő állandó internetkapcsolattal.

Igaz, ebből az átlagember nem sokat fog észrevenni, mert ezek a tételek csak a legdrágább, Platinum felszereltség részeként kaphatók meg, sőt, a 12,3 colos Supervision műszerfalhoz még ezen felül is le kell szurkolni 750 ezret, mert azt csak a feláras Luxus csomag tartalmazza (együtt az első-hátsó parkolóradarral és parkolóasszisztenssel, a motoros csomagtértajtó-nyitással, a JBL hifivel, és a vezeték nélküli telefontöltővel).

Több szempontból is hibrid

Jól felszerelt tesztautónk több szempontból is hibrid volt: egyrészt tartalmazta az új, 48 voltos lágy hibrid technológiát, másrészt minden más műszaki újítást is, amit a ráncfelvarrás hozott magával, viszont a külseje még a frissítés előtti volt. Ez a Ceed kombi konzervatív vevőkörének a legjobb kombináció, mert el tudom képzelni, hogy jobban tetszik nekik a régi orr-rész, mint az új, túlkomplikált lökhárító a dupla szárnyelemmel bővített tigrisorr-maszkkal és elfolyt festékcseppre emlékeztető oldalsó légbeömlőkkel.

Így néz ki a frissített változat PHEV hajtással, amelynek specialitása a zárt hűtőmaszk Forrás: Kia

Egyébként hiába szélesítette az utóbbi időszakban elképesztő mértékben a modellpalettáját a Kia, Európában a Sportage mellett még mindig az alsó-középkategóriás Ceed a legnépszerűbb modellje: 10-eladott autójukból 3 ebbe a típuscsaládba tartozik. Viszont ezen belül

az SW nevű kombi részaránya a korábbi 40 százalékról jelentősen csökkent,

ugyanis 2019-ben megjelent a crossover-jellegű XCeed, és a shooting brake Proceed is a választékban, így a paletta az ötajtóssal együtt négytagúra bővült.

Áldozatot kell hozni, ha hibridet akarunk

Persze praktikumban, használati értékben egyik sem veheti fel a versenyt a hagyományos kombival, amelynek 625 literes csomagterét a kategóriában csak a Kiánál 9 centivel hosszabb és 3 centivel hosszabb Skoda Octavia kombi múlja felül, de az is mindössze 15 literrel. Házon belül is az SW a király, az ötajtós Ceednél 230, a Proceednél 31, az Xceed-nél 199, az új Sportage-nél pedig minimum 34 literrel több csomagot tud elnyelni.

Apró szépséghiba, hogy a 48 voltos lágy hibrid rendszerrel szerelt Ceed kombik (vagyis az összes dízelnek és automata 1,5-ösnek)

csomagtartója 512 literes, vagyis 113 literrel kisebb, mint a nem hibrideké.

Ennek oka, hogy a nagyfeszültségű akkumulátort a csomagtartó padlója alá építették be, oda, ahol alapesetben tárolórekeszek lennének. További hátrány, hogy a lágy hibridekhez nem jár sem csomagrendező sínrendszer, sem szükségpótkerék, utóbbit egy defektjavító készlet pótolja, amelynek a használati értékéről tudjuk, hogy nem ugyanaz.

Azonban a padló feletti rész így is jól használható, mert a térdmagasságban lévő rakodóperem miatt könnyű pakolni, a zacskókat akasztóra tehetjük, a nagyobb tárgyakat kampókkal kifeszített hálóval rögzíthetjük, és a 12 voltos csatlakozó sem hiányzik. Ülésdöntés után sík felület képződik, a kihúzható rolót egy megmaradt alsó rekeszben lehet tárolni. A tesztautóban benne voltak a sílécszállításra alkalmas, 40/20/40 arányban, hátulról is ledönthető hátsó üléstámlák is (alapáron 60/40 arányban osztott támla jár) amelyek az 500 ezer forintos Bőr csomag részeként érhető el műbőr kárpittal, motoros ülésállítással és első ülésfűtéssel/szellőzéssel együtt.

Felhozták a kor színvonalára

Belül a nagyobb csomagtartót és hátsó fejteret leszámítva minden olyan, mint az ötajtósban (a 2,6 méteres tengelytáv azonos), a helykínálat négy felnőtt számára bőven elegendő, a hosszú ülőlapú első ülések kényelmesek, a kormány tág határok között állítható. Példás az összeszerelési minőség, de az anyaghasználat csupán átlagos, ami az ár tükrében megbocsátható.

Látványos és könnyen leolvasható az új, immár teljesen digitális TFT műszerfal,

amely a vezetési üzemmódoktól (Eco, Normál, Sport) függően többféle megjelenítési témát kínál. Szép grafikájú és könnyen kezelhető a 10,25 colos központi érintőképernyő is, a rajta futó UVO Connect fedélzeti menürendszer állandó internetkapcsolatának köszönhetően különböző online szolgáltatásokat, állandóan naprakész navigációt és mobilnetes szoftverfrissítést (OTA) kínál.

Szórakoztató, hogy a továbbfejlesztett hangvezéréléssel akár a klímát is be lehet állítani vagy a csomagtérajtót is ki lehet nyitni, de magyarul még nem tud a rendszer. Ha kívánjuk, különböző korlátozásokat (hangerő, végsebesség) is be lehet állítani arra az esetre, ha valakinek kölcsönadnánk az autót (Valet mód). Természetesen a Ceed – felszereltségi szinttől függően – képes tartani a sávot, araszol a dugóban, és mindent tud, ami a kategóriában ma elérhető, sőt: a térképpel kommunikáló adaptív tempomat még arra is képes, hogy automatikusan lassítson a kanyarok előtt, de a holttérfigyelő túlbuzgósága gyakran zavaró tud lenni.

A cikk folytatódik a második oldalon. Kattintson tovább!