A Renault hagyományosan nagy hangsúlyt fektet az aktív és passzív biztonság fejlesztésekre, amit a Captur 5 csillagos Euro NCAP minősítése is bizonyít. Alapáron jár az ügyesen dolgozó sávtartó, a táblafigyelő, és a gyalogosokat, kerékpárosokat is észrevevő vészfék-asszisztens. Felárért 360 fokos kamerarendszer, fejlett parkolóasszisztens, távolságtartó tempomat és akár 2-es szintű önvezető rendszer (Forgalmi és Autópálya asszisztens) is kérhető. Utóbbi tulajdonképpen egy
sávtartással kombinált okos adaptív tempomat,
amely igazodik a sebességhatárokhoz és a forgalomhoz, automata váltóval akár állóra is tud fékezni, ezzel dugóban és autópályán lényegében önvezetővé varázsolja a Capturt.
Szerencsére a futómű ég és föld az elődéhez képest, de abszolút értékben is remek, a piacon kevés ennyire ügyes mozgású kis SUV van, leszámítva a Seat Aronát és a Ford Pumát. Az új Captur nem ráz, nem üt, a ballonosabb 17-es kerékkel
az úthibákat ügyesen nyeli el, de kanyarban sem éreztem halálfélelmet benne.
Este is öröm volt vezetni, mert az alapáron járó LED-fényszórók remekül világítanak. Egy ilyenért a konkurenciánál súlyos százezrekkel vágják meg az embert, itt viszont még a megnövelt fényerejű változatért (a 3D-s LED-es hátsó lámpákkal együtt) is csak 50 ezret kérnek, az automata távfény-vezérlés pedig csupán további 20 ezer.
Ami teljesen lelombozó ezzel a Capturral kapcsolatban az az, ahogy (nem) megy. Az 1,5 dCi motor nem újdonság, ez az egyetlen dízel opció. Ezúttal 115 lovas, ami önmagában nem sejtet túl sokat,
a 260 Nm-es nyomaték már ígéretesebben hangzik
egy ekkora kasztniban, hiszen a 155 lóerős csúcs benzines is csak 10-zel ad többet.
Kár, hogy a tesztautóban a 600 ezer forintba kerülő, 7 fokozatú EDC duplakuplungos automatával volt párosítva, amit senkinek nem tudok ajánlani.
Nem sikerült valami fényesen összehangolni a motort és a váltót,
utóbbi lassan reagál fel és leváltáskor is, amin a váltófülekkel is megvalósítható kézi kapcsolás sem sokat segít. Lepadlózva először azt hittem, hogy csak a gázreakció nagyon lassú, de nem: a dízel-automata Captur soha nem hozza a várt dinamikát, semmilyen fordulatszámon és sebességnél sem. Ráadásul még a start-stop rendszer is mindig a legrosszabbkor állítja le a motort, gurulás közben, amikor pont újra gyorsítanánk.
Érdekes, hogy ugyanezzel a dízelmotorral a mindössze 26 kilóval könnyebb (1202 vs. 1228), teljesen azonos technikájú Clio két másodperccel jobban (9,9 vs. 11,9) gyorsul kézi váltóval. Elméletileg a Captur esetében az EDC ezt kerek 11 másodpercre csökkenti, amit a váltó lustaságát megtapasztalva nehéz elhinni. A Clio 10 km/órával nagyobb végsebességet (197 vs. 187) a jobb légellenállás indokolja, viszont a kisautóhoz valamiért nem lehet automata váltót kérni, de ez inkább előny, mint hátrány. Legalább
a Captur fogyasztása részben kárpótolt
a harmatos menetteljesítményekért: 5,5 literre jött ki vegyesben, időnként csúcsforgalomban araszolva és autópályán tempósan közlekedve.
5,5 millióról indul a Captur árlistája, a dízel automata 7,65 millió, igaz ez már a jobbik, Intens felszereltséggel. Ez így nem ér meg 1,5 milliós felárat (az alap benzines, manuális váltós, szintén Intens-hez képest). Bár nem próbáltam,
erős a gyanúm, hogy a 130 lovas turbós benzinest manuális váltóval párosítva egy szinte tökéletes hajtásláncot kapunk,
melyet élmény lehet vezetni, ráadásul 850 ezerrel olcsóbb is az automata dízelnél. Így látatlanban arra szavazok, aki pedig ragaszkodna a dízelhez automatával, az semmiképpen ne vegye meg úgy, hogy nem padlózza le a próbaúton.
Az árlistát nézegetve a tesztautó 7,5 millió feletti ára tehát sok, pedig volt még bőven olyan tétel az extralistán, ami nem került bele. Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy alkudni nem tilos, a mostani helyzetben pedig simán lehet akár 2 számjegyű százalékot is a Renault-nál. A Captur – ha nem dízel-automata – akkor egy élhető, tágas és praktikus kis szabadidő-autó, a kategória talán legjobb formatervével és biztonságával, elérhető áron.