Vágólapra másolva!
Új Skoda SUV, önvezető Mercedes, álomszép Citroën és az Alfa Romeo megmentője is bemutatkozik idén. Mindegyik jól mutatja, hogy a gyártók a hibridekre és az elektromos autókra fókuszálnak. 
Vágólapra másolva!

6. Mercedes-Benz S-osztály

Forrás: Stefan Baldauf / SB-Medien/Stefan Baldauf

A sokak által a világ legjobb autójának tartott S-osztálynál is modellváltást hoz a 2020-as év, egyelőre csak annyi biztos, hogy az ősszel érkező, W223-as kódjelű új nemzedék sok innovációt hordoz majd, amelyek csak évek múltán fognak jelenni az olcsóbb kocsikban. Azt szeretné a Mercedes, ha ez lenne

az első sorozatgyártású autó 3-as szintű önvezető képességgel,

ami azt jelenti, hogy a robotpilóta autópályán és lakott területen kívül képes teljesen átvenni az irányítást, és időben szól az emberi sofőrnek, ha már nem képes önállóan vezetni.

Állítólag csak hosszú tengelytávú karosszériaváltozat készül majd a négyajtósból, a kétajtós kupé és kabrió, valamint a kínálat csúcsának tekinthető Maybach limuzin később érkezik. Minden motorváltozatnál (soros hathengeres benzin és dízelmotorok, valamint nyolchengeres benzinesek) lesz valamilyen hibrid technológia, de

teljesen elektromos verziót nem terveznek,

mert nem sokkal az S-osztály után érkezik a más platformra épülő, más formájú, de hasonló méretű, elektromos EQS. Nagy változások lesznek az utastérben is, a két szélesvásznú kijelzőből álló rendszert egy függőlegesen álló óriásképernyő helyettesíti majd.

7. Nissan Qashqai

Forrás: Nissan

A következő másfél évben a Nissan a teljes szabadidő-autó palettáját lecseréli, amire szükség is van, mivel a márka eladásai az elavult kínálat miatt csökkenő tendenciát mutatnak Európában. Már tavaly bemutatták az új Juke-ot, a következő lépésben az X-trailnek és márka legnépszerűbb modelljének, a Qashqai-nak az utóda érkezik meg 2020-ban. Az új Qashqai agresszívnek ígért formájából a 2019-ben bemutatott iMQ tanulmányautó adott ízelítőt (képünkön).

Állítólag hiába keressük majd a dízelmotort a harmadik Qashqai-ban,

helyette takarékos, lágy hibrid benzinesek érkeznek, és egy igazi különlegesség, az e-Power technológiájú konnektoros hibrid, aminek a hajtásláncát a Nissan szövetségese, a Mitsubishi fejleszti. A következő Outlanderbe is szánt rendszer tulajdonképpen egy olyan elektromos hajtáslánc, amiben az 1,5 literes benzinmotor generátorként működik, vagyis közvetlenül nem vesz részt a hajtásban, csak áramot termel.

8. Seat Leon

A TCR versenyváltozat fara így néz ki Forrás: Seat

Már január végén leleplezi a Seat

a Leon negyedik generációját, ami az Audi A3-hoz hasonlóan a Volkswagen Golf VIII technikájára épül, azonos motorválasztékkal (már hibridek is lesznek) és szolgáltatásokkal. A spanyol kompakt dizájnja a Tarracóval elkezdett formanyelvet követi, hasonló lesz az orr-rész, a háromszög-alakú hátsó lámpákat egy LED-csík fogja összekötni, és a váll rész is nagyobb hangsúlyt kap.

Eddig ez az egyetlen kép az utastérről Forrás: Seat

Az utastérben a

teljesen digitális vezetői környezet,

a műszerfalon körbefutó LED hangulatfény, és a DSG váltó apró, elektromos előválasztó karja jelenti majd a fő újdonságot az internet-alapú szolgáltatások mellett. Vélhetően a Golfhoz hasonlóan a méretek alig változnak majd, de nincs is szükség növekedésre, mert már a régi Leon is igen tágasnak számított.

9. Skoda Vision E

A 2017-es Vision E tanulmányautó Forrás: Skoda

A Skoda első elektromos autója egy kompakt SUV lesz,

ami a két éve bemutatott, terepkupé-jellegű Vision E tanulmány szériaváltozatának tekinthető. A magas építésű kocsi a Volkswagen villanyautók számára kifejlesztett MEB platformjára épül, műszakilag a vele szinte egyszerre érkező ID.4-hez áll közel. Állítólag a sportos SUV-kupé mellett lesz egy praktikusabb, családi karosszériaváltozat is nagyobb utas-és csomagtérrel.

Forrás: Skoda

A hajtáslánc és az 500 km-esre ígért hatótáv megegyezik a kettőnél,

a vevő arról dönthet majd, hogy hátsó-vagy összkerékhajtással szeretné-e az elektromos Skodáját. Az 4x4-es csúcsváltozat összteljesítménye több mint 300 lóerő, ami a bőséges nyomatékkal együtt elég lesz az ülésbe préselő gyorsulásokhoz. Ilyen komoly technika mellett biztosan nem lesz olcsó a Vision E, de a Volkswagen árazási technikája arra enged következtetni, hogy legalább az ID.4-nél kevesebbe kerül majd.

10. Tesla Model Y

Forrás: Tesla

Ha az autópiaci trendekből indulunk ki, akkor jó esély van rá, hogy a 2020 közepén-végén érkező Model Y legyen a Tesla legnépszerűbb modellje, túlszárnyalva az „olcsó" Model 3 népszerűségét is. A kompakt szabadidő-autó

75 százalékban megegyezik a testvérmodellel,

azonos a padlólemez és a hajtáslánc is, azonban a SUV-ból hétülésest is fognak gyártani három üléssorral. Nagyon hasonló lesz a magas építésű karosszéria, mint az egy mérettel nagyobb Model X esetében, de a feltűnő és nem praktikus „Falcon" szárnyas ajtókról le kell majd mondani a Model Y vásárlóinak.

Forrás: Tesla

Összesen négy változatot tervez a Tesla

a legkisebb SUV-jából, a legkisebb akkuval 370, a legnagyobbal 480 km lesz a hatótávolság, de ez persze attól is függ, hogy egy vagy két motorral, és mekkora teljesítménnyel rendelik meg a kocsit. A legerősebb, 450 km hatótávú Performance kivitelnek 3,5 másodperc is elég lesz, hogy álló helyzetből 100 km/órára gyorsuljon, amivel jelenleg egyetlen kompakt SUV sem tud versenyezni, még a Porsche Macan Turbo S sem. Ennek a sportváltozatnak a végsebessége 241 km/óra, aminél csak a Model X tud kicsivel többet az elektromos szabadidő-autók között.