Természetesen
a motorkínálat is az A-osztályból érkezik,
annyi különbséggel, hogy a három leggyengébb (160, 180 és 160d) valamint a legerősebb motor (A 45 AMG) nem választható. Benzinesből a GLB 200 1,3-as turbója jelenti a belépő szintet, e fölött a kétliteres, 224 lóerős GLB 250 és a szintén kétliteres, 306 lóerős GLB 35 AMG található.
Dízelmotorból csak kétliteres létezik, a GLB 180d 116, a GLB 200d 150, a GLB 220d 190 lóerős. Kézi váltó nincs, a kis benzines hét, a többi nyolcfokozatú dupla kuplungos automata váltót kap, 190 lóerőtől az összkerékhajtás is alapáras. A 4MATIC alapesetben csak a nyomaték 20 százalékát küldi hátra, sport üzemmódban 30-at, terep üzemmódban 50-et.
A menetteljesítmények alapján
már az 1,3-as, hengerlekapcsolós, 163 lóerős benzines is bőven elég
a GLB-be, hiszen az 1,5 tonnás szabadidő-autót 9,1 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/órára, ami jobb, mint a fürgének tartott Suzuki Vitara 1,4 Boosterjet gyorsulása, a végsebessége pedig meghaladja a 200 km/órát. Várhatóan ez az alapverzió fog a legjobban fogyni a kedvező ár/teljesítmény aránya és fogyasztása (7-7,8 l, WLTP) miatt.
Mi a menetpróbán a 180 kilóval nehezebb, 190 lóerős GLB 220d-t próbáltuk, nyolcfokozatú dupla kuplungos váltóval és összkerékhajtással. Ennek a motornak a 400 Nm-es nyomatéka lehetővé tette a kellemes, erőlködésmentes autózást, a korán ébredő erő bizonyára akkor is jól jött volna, ha kihasználtuk volna az 515 kilós terhelhetőséget, és a
2 tonnás vontatási kapacitást.
A 7,6 másodperces gyorsulás és a 217 km/órás végsebesség is több mint elég.
Állandó tempónál benzineseket idézően halkan duruzsolt a kétliteres blokk, de gyorsítás közben már hallani lehetett, hogy dízel, ugyanis tompa kerregés szűrődött be az utastérbe. Mi az andalúziai menetpróbán 8 literes átlagot mértünk úgy, hogy főleg kanyargós, hegyi utakon hajtottuk a GLB-t, és nem törekedtünk a takarékosságra.
Alighanem kevesen lesznek azok, akik a vezetési élmény miatt veszik majd meg a GLB-t, hiszen a hétszemélyes SUV-ok műfaja nem erről szól, pedig ezért is szeretni lehet az új Mercedest. Ugyanis
sportosabb mozog, mint bármelyik konkurense,
pár mázsát simán letagadhatna, egy Skoda Kodiaq vagy Kia Sorento jóllakott mackónak érződik hozzá képest.
Élénk, bár kissé érzéketlen a kormányzás, visszafogott az oldaldőlés kanyarban, jól adagolható a fék, és a váltó is gyorsan, simán vált. Mindehhez ügyes hangolású, 20-as kerekekkel is kényelmesen ringatózó, határhelyzetben is minimálisan alulkormányzott futómű társult, persze a végső ítélethez jó lett volna egy passzív lengéscsillapítós GLB-t is kipróbálni, de erre most nem volt lehetőség.
Mennyire bírja a terepet?
Egész komoly tereppályán kellett végigmennünk egy Off-Road csomagos, mezei téli gumikat viselő, összkerekes GLB 200d-vel, de a kocsi mindent megoldott. Volt, hogy meredek siratófalon kellett felmászni vagy lejtmenet-vezérlővel leereszkedni, emelkedőn elindulni, mély kavicsburkolaton áttörni, hullámos felületen menni, ahol csak az átellenes kerekek értek le, de egy rézsűt is kipróbáltuk, ahol belülről már a 31 fokos oldaldőlés is borulásveszélyesnek tűnt (valójában 36 fokig nincs probléma).
Ehhez csak be kellett kapcsolni az Off-Road menetprogramot, ami az ABS, az ESP és az összkerékhajtás szoftverét átállította, és a központi kijelzőn behozta a terepmenüt. Ilyenkor a 4MATIC rendszer központi tengelykapcsolója központi diffit szimulálva összezár, és 50-50 arányban osztja meg a nyomatékot az első és a hátsó tengely között, a gázpedál érzéketlenebbé válik. Meglepő, de a dupla kuplungos automata váltó zokszó bírta a kemény kiképzést, pedig ezek elvileg érzékenyebbek az efféle kínzásra, mint egy hagyományos automata. Igaz, amikor finoman kellett adagolni a gázt, kissé nehéz volt, mert a kuplungok hirtelen zárása miatt meg-megugrott a GLB.
A 306 lóerős GLB 35 AMG más tészta, jóval gyorsabb, mint a dízel,
a százas sprintet rajtprogrammal 5,2 másodperc alatt teljesíti,
ami csak fél másodperccel több a kisebb és könnyebb A 35 AMG idejénél. Bár a szögletes és magas karosszéria légellenállása nem a legjobb, a kompakt SUV is képes megfutni a 250 km/órát, és állítólag még menne tovább, csak az elektronika szabályozza le.
Hatalmas, 21 colos kerekeken gördült a tesztautó, ami alighanem rekord a gyári szerelésű kompakt kocsik között. A sportos hangzású kipufogó, a feszesebb futómű (a normál GLB-től eltérő hátsó segédkerettel és első-alsó lengőkarral, kormányösszekötővel), a kisebb rásegítésű, direktebb kormányzás és a még gyorsabban kapcsoló 8 fokozatú duplakuplungos automata váltó mind az AMG csomag része, akárcsak a függőleges osztású Panamericana hűtőmaszk és a sportos műszerfal-grafika.
Komoly tempóra képes a GLB 35 AMG, amihez meg is hozza a kedvet a Sport programban hörgő, visszaváltáskor durrogó kipufogó, a meglepően stabil futómű, és az erős fék.
Az összkerékhajtás miatt a tapadással sincs probléma:
bár a GLB farát nem lehet táncba vinni, de kanyarból történő kigyorsításnál korán lehet a gázra lépni, és csúszós úton sem gond az erő útra vitele.
Viszont a hátrányok között meg kell említeni, hogy
az AMG azonos útvonalon közel kétszer annyit fogyasztott, mint a dízel,
a rugózása érezhetően keményebb volt, és lehet, hogy egyéni szocprobléma, de a tempós jobbkanyarokban az öblös ajtórekesz nyomta a bal sípcsontomat, és az alap ülés sem tartott úgy, ahogy egy AMG terméktől elvártam volna.
A Mercedes GLB 2020 első negyedévében érkezik meg a magyar piacra, és a 200-as jelzésű benzinmotorral, automata váltóval
12,25 millió forint lesz az alapára,
amiben még nincs benne a plusz két ülés várhatóan kb. félmilliós költsége. Egy jól felszerelt, nagyobb motoros példány 14-16 millió forintra jön majd ki, ami nem kevés (egy azonos technikájú B-osztály bő 2 millióval olcsóbb), de a Mercedes emblémát és a prémium SUV-ságot mindig meg kellett fizetni.
Ezért a pénzért egy igazi mindenest kap az ember, egy olyan magas presztízsű szabadidő-autót, ami városi gyerekszállítóként, kényelmes utazóautóként és terepjáróként is megállja a helyét, a 18 milliós AMG verzió pedig hot hatch-nek sem utolsó.