Vannak, akik fantáziátlannak tartják a negyedik generációs Focus műszerfalát, pedig elődjéhez képest nagy előrelépés dizájn és ergonómia terén is – végre felszámolták a kusza vonalakat és a gomberdő maradékát is. A felül puha felületű műanyagokat és finom fémszegélyeket a Vignale-felszereltségnél bőrözött felületek, illetve ízléses faberakások egészítik ki, a középső szellőzőrostélyok felett pedig letisztult kezelőpanel és a vezető látóterébe remekül illeszkedő érintőképernyő trónol.
Az igényes felszín alatt azonban néhol előbukkan a tömegautó-valóság: a felületesen szemlélve digitálisnak látszó műszeregység valójában analóg, pár bizonytalan gombon (például a bajuszkapcsoló végén) nem érzünk kiemelkedő minőséget, kicsit nyakatekert helyre került az indítógomb.
Már-már Jaguarban érezzük magunkat az automataváltó forgótárcsája láttán,
de itt nem süllyed le a motor leállítása után (mínusz egy hibalehetőség), és nem mindenki szereti tekergetni a parkolásoknál.
Pluszpontot érdemel viszont a polárszűrős napszemüvegben is jól leolvasható head-up kijelző, a márka hagyományaihoz illő első szélvédőfűtés, és persze a vezetéssegítő asszisztensek széles spektruma, beleértve az adaptív tempomatot, a táblafelismerést, a kifinomult sávtartó rendszert és társait. Akik szeretik az igényesen szóló zenét, a nem éppen két filléres Bang&Olufsen hifiben fogják megtalálni számításukat, ugyanakkor nem csak nekik jó hír, hogy jól sikerült a Focusok zajszigetelése.
Ebbe az összképbe jól illik a kétliteres, 150 lóerős dízelmotor futáskultúrája (hamarosan combosabb, 190 lovas változta is érkezik az ST-be), és elsősorban
azoknak ideális választás, akik sokat és sietősen vannak – akár hosszabb – úton.
Az előválasztások maceráját leszámítva nagyon harmonikus a nyolcfokozatú, hagyományos bolygóműves automataváltó, amely gyorsan, duplakuplungos elődeinél finomabban lépked a fokozatok között, és csak 1 decivel növeli a fogyasztást a kézihez képest.
Persze a gyári 4,6 literes értéket érdemes fenntartásokkal kezelni, nálunk dinamikus használatnál 7 liter körül alakult az étvágya, a német Spiritmonitor.de oldalon pedig 6,11 literes átlagot hoztak az ugyanilyen Focusok tulajdonosai. A menetteljesítményei természetesen nem sportautósak, viszont igen dinamikusak, egy-egy előzést vagy kigyorsítást csuklóból ki tud rázni. De nem is csak ettől jó vezetni, hanem a futóműve miatt, amely hátul a kombikban egyedi geometriájú, multilink rendszer.
Kiváló kompromisszumot nyújt az agilis menettulajdonságok és a jó rugózási komfort között (ez nem sikerült a korábban tesztelt sportos hangolású, sportos hangolású 1.0 ST-Line ötajtósnál),
ebben a kiszerelésben továbbra is műfaja egyik legjobbja a Focus.
Finoman adagolható, hatékony fékje mellett precíz, a visszajelzéseket sem elsumákoló, ugyanakkor egész könnyen járó kormányzása teszi fel a pontot az i-re, így szórakoztató kanyargós úton megkergetni, de hosszú utazásokhoz sem túl izgága.
A kompakt Fordnak tehát is mindene megvan ahhoz, hogy a megőrizze népszerűségét, különösen a vezethetőségével emelkedik ki a mezőnyből – így van ez már húsz éve, amióta bemutatkozott az első generáció a New Edge dizájnnal. Ezúttal kevésbé kirívó karakter, de minőségben és szolgáltatásokban nagyot lépett előre – ami különösen érvényes a dízel, automataváltós és csúcsfelszereltségű Vignale kombira. Csakhogy mindennek meg is kérik az árát, egész pontosan 9 825 000 forintot, ami sokkoló.
Extrákkal együtt jócskán tízmillió fölött jár a tesztautó, és hiába az árkedvezmény,
ennyiért sokan inkább prémiummárkát vagy egy számmal nagyobb modellt keresnek,
de azokhoz nyilván kevesebb extrát kapnak. Érdemes lehet ugyanakkor a Focus kombit a szintén 150 lovas, másfél literes benzinmotorral, kézi váltóval és Titanium felszereltséggel is nagyító alá venni, úgy máris 7,23 millióra csökken a listaár, és versenyképes ajánlat lesz a Seat Leon ST-vel és társaival szemben.