A luxusmárkák egymás után dobják piacra sportos szabadidőjárműveiket, de egyik sem olyan tekintélyt parancsoló, mint a műfajt annak idején megteremtő LM002.
Az óriást egy katonai közbeszerzési pályázat hívta életre még 1977-ben.
A megbízást akkor egy másik cég kapta meg (így született meg évekkel később a HMMWV, a Hummer H-1 katonai verziója), a Lamborghini azonban nem hagyta veszni a terveket, és a nyolcvanas évek elején piacra dobta a modell civil kivitelét.
A Countach V12-es motorjával hajtott óriás 7,8 másodperc alatt gyorsult 100 km/h-ra, végsebessége 210 km/h volt, miközben képes volt megmászni egy 60 fokos emelkedőt. Mindebben kulcsszerep jutott a kisebb vagyonokba kerülő, egyedi abroncsoknak is. A Pirelli kétféle abroncsot kínált az LM002-höz, az egyiket kifejezetten sivatagos területekre. Az alumíniumból és üvegszálas kompozitból készült karosszéria mélyén valódi faburkolatok és nemes bőrkárpitozás várta az utasokat.
Az ejtőernyős ugrásokat is kibíró, az iraki háborúban kulcsszerepet játszott a katonai Humvee civil változata, a Hummer H1 a briliáns, de pocsékul megvalósított ötlet mintapéldánya volt: egy méregdrága,
rosszul vezethető, nem különösebben megbízható valami,
ami a megállíthatatlanság csalfa ígéretével indokolatlan kompromisszumokra kényszerítette felhasználóját, többek között Arnold Schwarzeneggert is.
Nem véletlenül tűnt el a süllyesztőben – amíg egy Michigan állambeli vállalkozás helyre nem rakta a kusza koncepciót. Morzsáira szedik a nagy terepjárót, elemeit könnyebb, tartósabb darabokra cserélik, gondoskodnak a tisztességes korrózióvédelemről, a párhuzamos kábelekről, egyenletes hegesztésekről.
Aztán beszerelnek egy akár 800 lóerőre is felhúzható dízelmotort, amivel 6 másodperc körül gyorsulhatunk 100 km/h-ra.
A gigantikus utasteret két külön klímakompresszor temperálja,
az utastérben pedig olyan, eddig ismeretlen fogalmakkal találkozhatunk, mint az ergonómia, a kárpitozás vagy a kényelem. A legfontosabb azonban, hogy robusztusabb, kapcsolható összkerékhajtást és igényesebb futóművet kap a jármű. Az ára csillagászati: negyedmillió dollár, de így is több mint egyéves várólista van rá.
Bumfordi gyerekjátéknak tűnhet, ám nehéz olyan kalamajkát elképzelni, amiből az orosz Sherp ne húzná ki gazdáját. Négy, nagyballonos kerekén úgy manőverezik, mint egy lánctalpas, az abroncsok nyomása külön-külön a fedélzetről szabályozható, végső helyzetben pedig kiegészítő üzemanyagtartályként is használhatók az 1,6 méter átmérőjű abroncsok.
A jármű felkapaszkodik a százszázalékos emelkedőn,
átmászik egyméteres akadályokon, de vízen sem süllyed el. A száguldás nem az ő világa, ami nem csoda, hiszen csupán egy 44 lóerős dízelmotor mozgatja – cserébe a világból kimegy pár csepp gázolajjal. Maximális sebessége 45 km/h, ez vízen hat, jégen másfél km/h-ra csökken. Viszont addig sem kell gyalogolnunk.
Ha létezne terepjáró-akadémia, annak a Haflinger volna az egyik örökös tagja. Az ötvenes évek végén, Ausztriában tervezett és gyártott jármű könnyű volt, a felépítmény hiányából adódó, mély tömegközéppont gyakorlatilag felboríthatatlanná tette, első és hátsó terepszögei bámulatosak voltak, dupla differenciálzárjának köszönhetően
akkor is képes volt haladni, ha csupán egy kerék talált kapaszkodót,
az innovatív portálhidas kialakítás pedig viszonylag alacsony padló mellett is extrém szabad hasmagasságot tett lehetővé.
A Haflinger mozgékonyságát független első és hátsó felfüggesztés tette teljessé. A modellel szerzett tapasztalatokat utódjánál, a jóval nagyobb Pinzgauernél kamatoztatta a Steyr-Puch: ez utóbbit nem véletlenül tartják a mai napig a világ egyik legjobb terepjárójának.
Azért, mert az embernek gyerekei vannak, még nem kell lemondania a kalandokról. Ez a felismerés indította el azt a lavinát, amelynek a végén a Toyota észak-amerikai mérnökei és formatervezői meglehetősen harcias megjelenésű armageddonmobilt építettek a családbarát Sienna buszlimuzinból.
A tágas és praktikus karosszériát a Tacoma pickup elpusztíthatatlan alvázára emelték; ennek és a 33 colos terepabroncsoknak köszönhetően
tíz centiméterrel magasabban ülünk, a rugóút 40 centiméter.
Mivel azonban az utastér kényelme nem változott, erről könnyű megfeledkezni – éppen ezért a mérnökök átalakították az ajtókat, nehogy az iskola előtt, megszokásból kipattanva, az orrukon landoljanak a srácok.
A motoros mozgatású, hátsó tolóajtók oldalra csúsznak ki, az első oldalajtók pedig hátrafelé nyílnak. Nem csak terepalkalmassága teszi ideális családi autóvá a Toyota UUV-t: fedélzetén műholdas TV-vevő, mobil wifi, számos USB-aljzat, egy 60 colos LCD televízió, egy 2500 wattos JBL audiorendszer, valamint a móka kedvéért egy infrakamerás éjjellátó berendezés is helyet kapott.