Minden, amit tudni akart az autópálya-matricákról

autópályadíj
Tájékoztató tábla az útdíjköteles M30-as autópályán.
Vágólapra másolva!
Tudja, milyen kedvezményeket hozott 2018, és mit tehet, ha matrica nélkül hajt fel a pályára véletlenül, akár hetente többször is? Amennyiben nem, akkor se csüggedjen, a többi autós is ugyanígy van ezzel, miként azt sem szokták tudni, mi a teendő akkor, amikor véletlenül több matricát vesz valaki ugyanarra az autóra. Kellemetlen meglepetések helyett most itt vannak a válaszok, egyenesen Bartal Tamástól, a Miniszterelnökség helyettes államtitkárától, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgálató Zrt. igazgatóságának elnökétől.
Vágólapra másolva!
A kamerák mellett az ellenőrzéseket 45 darab mobil adatgyűjtő jármű és 8 darab mobil ellenőrző csoport végzi Forrás: MTI/Németh György

Ki tudják szűrni, ha egy e-matricával rendelkező rendszámot több autón is használnak egy időszakban?

A vásárláskor nem rögzítik, hogy az adott jármű milyen típusú, jelenleg „csak” a rendszám és a felségjel szolgál a jármű beazonosítására, ami miatt

ritkán, de előfordult már, hogy rendszámmal való visszaélésre derült fény

a NÚSZ jogosultság-ellenőrzése, a pótdíjfelszólítást követő ügyintézés során. Ellenőrzéskor nem azt vizsgáljuk, hogy a jármű milyen típusú, hanem azt, hogy az adott rendszám- és felségjel-kombinációra, továbbá az adott időszakban és térségben van-e érvényes jogosultsága.

A kérdésben feltett esetben az úthasználó nem klasszikus értelemben NÚSZ feladatkörébe sorolt módon vétene a díjfizetési kötelezettsége terén, hanem a Btk. 347. § szerint

(mert csak szándékosan követhető el), így az már hatósági eljárást, és akár egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után. Ez kellően visszatartó erő, ezért sem tapasztalunk számottevően ilyesmit.

Hogyan lehet legkönnyebben megtudni, hogy egy adott autón van-e érvényes matrica, és ha igen, milyen és meddig érvényes?

A NÚSZ telefonos ügyfélszolgálatán (Call Center) és ügyfélszolgálati irodáin tudnak leggyorsabban felvilágosítást adni az adott gépjárműre vásárolt úthasználati jogosultságokkal kapcsolatban.

Az M0 körgyűrű 51. főút és M5 autópálya közötti szakasza Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Mikor szűnik meg az a vásárlók számára előnytelen lehetőség, hogy egy járműre tévedésből több matricát is lehet venni? (pl. amikor több családtag vásárol ugyanarra az autóra) Vissza lehet-e igényelni ilyenkor a felesleges matrica árát?

A rendszer nem vizsgálja a vásárlás során, hogy egy adott járműre egy adott időszakra vonatkozóan van-e már érvényes jogosultság. A vásárlás és az ahhoz kapcsolódó körülmények a jogszabály szerint a vásárló felelősségi körébe tartoznak. Neki kell ismernie a jármű adatait, a díjkategóriát és az időtartamot, vagyis azt, hogy mikor és mennyi ideig szeretné használni a gyorsforgalmi utakat. Ennek az elvnek alapján

a vásárlónak magának kell meggyőződnie arról, hogy van-e már érvényes e-matricája

vagy sincs. Aki internetes vásárlás során szerzi be az e-matricát, jelzést kaphat, ha az adott időszakra már van érvényes jogosultsága.

A jelenleg használatban lévő működési modellben a gépjármű-nyilvántartó és az e-matrica-értékesítő rendszer nincs összekapcsolva. Jelenleg csak a pótdíjas esetekkel és a mentességekkel kapcsolatban lehet lekérni adatokat a gépjármű-nyilvántartó rendszerből.

A kettős vásárlás könnyen orvosolható a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáin, ahol

(1470 Ft eljárási díj megfizetése mellett). Az úthasználók tavaly összesen csupán közel 1900 esetben keresték fel ezzel a problémával ügyfélszolgálati irodáinkat, ami a 13,8 millió darab értékesített e-matricához viszonyítva igen elenyésző esetszám.

Bartal Tamás: „Arányaiban nézve ritkán fordulnak hozzánk kettős matricavásárlás problémájával” Forrás: NÚSZ

Vissza lehet-e igényelni az éves megyei matrica díját is abban az esetben, ha a járműre vettek már korábban éves e-matricát?

Ha ugyanarra a járműre, részben vagy egészben azonos időszakra egynél több jogosultságot vásároltak, a vevő a kérheti a felesleges jogosultság visszavásárlását. Ha a több jogosultság kezdő érvényességi napja vagy érvényességi időtartama nem egyezik, visszavásárlásnak csak abban az esetben van helye, ha a későbbi kezdő érvényességű jogosultság érvényessége még nem kezdődött el, vagy ha már elkezdődött, akkor az eltelt időszakban a másik jogosultság teljes időtartamban érvényes volt. Az ügyintézésre a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáin van lehetőség (eljárási díj: 1470 Ft).

Hogyan oszlanak meg az eladott matricák százalékosan a vásárlás formáját tekintve (benzinkút, mobilapp, internet, sms)?

Az értékesítési bevételt tekintve az alábbi megoszlást tudom adni 2017-re vonatkozóan:

  • Viszonteladói értékesítés (pl. benzinkutak, sms) 54,5 Mrd Ft
  • Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (pl. mobilapplikáció) 7,99 Mrd Ft
  • NÚSZ ügyfélszolgálati irodák és értékesítési pontok 4,83 Mrd Ft
  • Internet (https://ematrica.nemzetiutdij.hu/) 1,4 Mrd Ft

Mennyivel csökkent az éves országos e-matricák forgalma az éves megyei matricák bevezetésével?

Az éves országos e-matrica-értékesítés növekedési trendjét nem törte meg a megyei e-matricák 2015-ös bevezetése. Az értékesítési adatokat egy személetes táblázat tartalmazza:

ÉvÉves országosMegyei
2015289 188 db341 962 db
2016329 700 db523 683 db
2017366 680 db721 156 db

Az éves országos és megyei e-matricák értékesítése évek óta átlagon felüli növekedést mutat. Ebből arra következtetünk, hogy a járművezetők tudatosabbá váltak, egyre inkább tisztában vannak lehetőségeikkel. Az adatokból az is egyértelműen kiderül, hogy

A 2018-as értékesítési adatok alapján kijelenthető, hogy a növekedés továbbra is erőteljes. Az éves országos e-matricákból például 16, a megyei változat pedig 12,7 százalékkal fogyott több idén az előző esztendő hasonló időszakához képest.

Hogyan lehet a legegyszerűbben megtudni, hogy meddig mehetünk megyei matricával egy adott autópálya-szakaszon?

A megyei e-matrica a díjköteles útszakasz adott

megye határa utáni első csomópontjáig érvényes.

Annak megítélése azonban, hogy melyik az első csomópont, nem mindig egyértelmű, tekintettel a megyehatáron fekvő csomópontokra vagy a rejtett csomópontokra. Emiatt minden esetben érdemes erről a NÚSZ honlapján részletes térképek útján is tájékozódni.

A külföldi bliccelőkön milyen százalékban tudják behajtani a pótdíjakat?

A jogosulatlan úthasználókkal szemben a NÚSZ akkor tud pótdíjat kiszabni, ha megtörtént az üzembentartó beazonosítása. Ezt az adatot a belföldi jogosulatlan úthasználók esetében a társaságunk a központi járműnyilvántartásból kéri le,

a külföldi jogosulatlan úthasználók esetében pedig külföldi behajtó partnerekkel működik együtt.

A NÚSZ Zrt.-nek jelenleg négy külföldi behajtó partnere van, amelyek az európai országok túlnyomó többségében tudnak eljárni a pótdíjas esetekben.

Emellett a külföldi jogosulatlan úthasználókkal szemben a NÚSZ mobilcsoportos megállításos ellenőrzések keretében is el tud járni. Ilyen esetekben a pótdíj kiszabása a helyszínen megtörténik, akár a múltban történt jogosulatlan úthasználatra vonatkozóan is.

Az M0 körgyűrű 51. főút és M5 autópálya közötti szakasza Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Ami a konkrét adatokat illeti, az ellenőrzés (tettenérés) éve alapján 2016-ra vonatkozóan közel 94,4 ezer esetben 1,8 milliárd forint, 2017-re vonatkozóan pedig 82,6 ezer esetben mintegy 1,45 milliárd forint pótdíjat fizettek be eddig az érvényes e-matrica nélkül közlekedő külföldiek.

Miért tartoznak a magyar autópályadíjak a drágábbak közé Európában?

Elsőként fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy társaságunk jogalkalmazóként a mindenkor hatályos díjrendeletben szereplő jogosultság típusokat az ott szereplő díjakon értékesíti.

A hazai díjszint európai viszonylatban messze nem tartozik a legdrágábbak közé.

ami Európa legtöbb országában a személygépkocsik számára is jellemző (pl. Horvátország, Olaszország, Görögország, Franciaország, Spanyolország, Portugália).

A heti e-matrica ára olcsóbb, mint a kisebb hálózattal rendelkező szomszédos országoké (Szlovákiában 10€, Szlovéniában kb. 700 km hálózattal 15 €, és ott csak 7 napig érvényes), míg a hálózatban közel azonos Ausztriával nagyjából azonos mértékű (9 €). A megyei jogosultságok éves ára csak 5000 forint, ami fajlagosan Európa egyik legalacsonyabb díjszintjét jelenti.