Így kell idegen tollakkal ékeskedni - Opel Grandland X teszt

Opel Grandland X teszt (2018)
sdr
Vágólapra másolva!
Az Opel tavaly házasságot kötött a PSA-val, ám még korábban megfogant közös gyermekük – ami nem is egyke lett, hanem kapásból SUV-testvérpár. A kisebbik Crossland X már járt nálunk, ezúttal a nagyobbik Grandland X-en volt a sor, hogy bebizonyítsa: van élet a General Motors-válás után.
Vágólapra másolva!

Három hengerrel is élhető

A közös padlólemez nem éppen szem előtt lévő dolog, az viszont már lehet, hogy a hajtáslánc is a franciáktól érkezett. Ha felpattintjuk a motorháztetőt, ismerős látvány fogadja azokat, akik láttak már Peugeot motorteret. A Grandland X-ben

hiába is keresnénk Ecotec vagy hasonló feliratot,

ellenben itt-ott feltűnik néhány oroszlános embléma is. Az importőrnél kétféle tesztautó közül választhattam, ám hiába volt csábító a dízel automata, végül az olcsóbbik kézi váltós benzines mellett döntöttem.

Ez a háromhengeres turbó 2020-tól Szentgotthárdon is készül majd, 130 lóerejével nem érződik kevésnek a SUV-hoz Forrás: Ruschel Zoltán

Az 1,2 literes PureTech erőforrás természetesen turbóval támogatott, így 130 lóerős teljesítményt tud leadni. Lökettérfogata és a hengere bizonyára sokakból ellenszenvet vált ki, ám a valóságban egyáltalán nem vészes. Egyrészt a Grandland X-nél nyoma sincs a régebbi Opelek ólomsúlyának, másrészt a motor is lelkesen teszi a dolgát. Erősebb gyorsításnál persze nem tudja tagadni háromhengeres felépítését, viszont az utastérben ilyenkor is mérsékelten hallatja a hangját.

Csendet kérnénk!

Állandó sebességen való haladáskor azonban szinte alig hallani. Sőt, az igazság az, hogy mást se nagyon, mert az autó nagyon csendes. Sem városi, sem országúti, sem autópályás tempónál nincs komolyabb zajongás, még a kerekek surrogása is visszafogott.

Mindezt tetézi a meglepően jól hangolt futómű.

8 colos kijelzőn jelennek meg az infotainment adatai, az Opel-féle gomberdő a múlté Forrás: Ruschel Zoltán

Bár a 18 colos felnik nem ezt sugallnák, de kényelmes és finom rugózást kapunk, ami a budapesti útviszonyokat ismerve egyáltalán nem hátrány. Ezzel együtt szó sincs hullámzó, összevissza billegő kasztniról, és kanyarodni is lehet vele, noha

nem szerpentines vadulásra való.

A kormányzás szintetikus, sok visszajelzést nem kapunk róla, rásegítése és áttétele is megfelelő, sem pozitív, sem negatív irányban nem kirívó.

Létezik egy nagyon ajánlott extra

Vezetési élményét igazából egy dolog rontja le: a sebességváltó, ami szintén francia. A fokozatok között könnyen siklik, a kapcsolási út átlagos, ám a végállások előtt mindig megakad, az egyes fokozatot sokszor szinte be kell erőltetni guruláskor. Nagyon ajánlott elgondolkodni az automatán az extralista böngészésénél. Mindezt megfejelték azzal, hogy egy elég otromba formájú, rossz fogású váltógombot tettek a kar végére, ráadásul, míg a kormányt finom bőr borítja, a váltó szimpla műanyag.

Nem digitális a műszerfal, mint a 3008-ban, és a klímapanel is hagyományos. Sokaknak, főleg a senior vevőknek ez válik be jobban Forrás: Ruschel Zoltán

Ha azonban a váltót kivesszük a képből, akkor a Grandland X vezetése abszolút kellemes, a 130 lóerő ereje is elegendő, nem kell szétforgatni a normális haladáshoz. A tesztidőszakban meglehetősen hideg volt, ennek ellenére az állandó fűtéssel, sok hidegindítással és vegyes használat mellett

végül 7,5 liter lett az átlagfogyasztás,

ami nem rossz érték egy ekkora autótól.

Kiviteltől függően vezetéknélküli telefontöltésre is van lehetőség, az ülés mellett a szélvédő is fűthető Forrás: Ruschel Zoltán

Összefoglalva úgy tudnám jellemezni a Grandland X-et, hogy egy olyan átirata az Év Autója díjat kapott 3008-nak, hogy közben nem rosszabb nála. A külső és belső formaterv konzervatívabb, jellegzetesen Opel, és szerintem jól is sikerült. Nincs baj a Peugeot motorok alkalmazásával sem, egyedül a (kézi) váltó a gyenge pont. Aki nem ismeri a franciák modelljét, annak szinte fel sem tűnik a közös platform.

Meglepetés az árlistán

Néhány embernek (de nem a többségnek!) ismerősek lesznek az ablakemelő vagy tükörállító gombok, a fedélzeti komputer, illetve az infotainment szoftvere. Még a csomagtér is ugyanolyan kialakítású, mint a 3008-asban. Ezek viszont nem zavaróak, és messze nincs olyan érzése az embernek, hogy csak kicserélték a logót, és kész.

Ugyanazt kapjuk, de egész más tálalásban,

és mindehhez kedvező árazás is társul: a Grandland X-hez olcsóbban hozzájuthatunk, mint a 3008-hoz.

Tologatható hátsó paddal még jobb lenne a variálhatóság, de a jó helykínálattal anélkül is bőven meg lehet lenni Forrás: Ruschel Zoltán

A 130 lóerős benzines alapkivitel akciósan 5,75 millióért már hazavihető, és már ebbe is kerül többek között a sávelhagyás-jelző, automata világítás, klíma, négy elektromos ablak. A tesztautó a legmagasabb Innovation kivitel volt, így full LED fényszórót (sajnos nem mátrix, csak adaptív), navigációt, Denon prémium hifit, elektromos AGR ülést, teljes bőrkárpitozást, első-hátsó ülésfűtést, fűtött kormányt és szélvédőt, aktív sávtartót, 360 fokos kamerát, automata parkolást és számtalan egyéb extrát is kapott.

Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)
Opel Grandland X teszt (2018)

Az Innovation listaára benzinmotorral 7,5 millió forint,

az időközben megjelent Ultimate változat majdnem 9 milliót kóstál (akciósan 8,2), de ez utóbbi gyakorlatilag annyit ad szériában, mint a tesztautó konfigurációja. Aki mégis inkább dízelnek szavazna bizalmat, választhat az 1,6-os, 120 lóerős vagy a nemrég megjelent kétliteres, 180 lóerős közül is, utóbbi alapból 8 fokozatú automatával érkezik.