A Range Rover legnépszerűbb modelljéből, az Evoque-ból készített kabrió változatot, de ez nem meglepetés, hiszen korábban az autóról már több előzetest is kiadtak, és tanulmányként kiállították már a 2012-es Genfi Autószalonon is.
A Land Rover azt reméli, hogy az évi 130 ezer példányban fogyó Evoque-sorozat eladásaihoz további 10 százalékot fog hozzátenni a vászontetős kivitel.
Az Evoque kabriót csak a két leggazdagabb felszereltségi csomaggal, összkerékhajtással, és a két legerősebb motorral, a 180 lóerős kétliteres dízellel és a 240 lóerős kétliteres benzinessel lehet majd megrendelni 2016 tavaszától.
Kell is az erő, mert a kabrió 270 kilogrammal nehezebb a normál Evoque-nál, a tetőmechanizmus, a boruláskor kipattanó hátsó bukókeretek és a karosszériamerevséget fokozó pótlólagos merevítések beépítése miatt.
Maga a tető egyébként teljesen elektromos mozgatású, a nyitáshoz és csukáshoz sok időre, 21 másodpercre van szüksége, de a műveletet akár 50 km/h sebességnél is képes végrehajtani.